Zöld-fehér Cool-túra Alicantéba, avagy így nyert KEK-et a Fradi

Elképesztő szervezési munkálatok után mintegy kétszáz zöld-fehér döntött úgy, hogy a helyszínen nézi meg a visszavágót. Mivel Budapestről nem indul közvetlen járat a spanyol városba, voltak, akik Marosvásárhelyen, mások Liverpoolon, Madridon, Eindhovenen, illetve Pozsonyon keresztül közelítették meg az ojjektumot. Ki szerdán, ki pénteken.

 

Jómagam Pozsony mellett tettem le a voksom, és biztosan állíthatom, hogy én centiztem ki a legjobban az érkezést, de erről majd később.

 

Szombat délután vonattal indultam neki Pozsonynak. Győri átszállás után Rajkán becéloztam a szlovák BKV által működtetett helyijáratot, amivel fél óra alatt Pozsonyban voltam. Akkora eső fogadott,amire még Aigner Szilárd is elismerően csettintett (tévedett) volna.

 

Hogy ne legyen egyszerű, mallorcai átszállással terveztem az utamat. Rendben meg is érkezett a gép, igyekeztem gyorsan elfelejteni a légitársaság bizarr próbálkozásait, miszerint vegyek enni és innivalót, sorsjegyet, parfümöt, elefántcsúszdát. A szállodát is viszonylag könnyen megtaláltam. Az ablakon A4-es papírlapon olvasni, hogy csőtörés van, és áthelyezték az ágyamat a mintegy 12 kilométerre fekvő Palma városába, olyan élmény, ami korántsem megfizethetetlen, a tanú erre a taxióra, ami kereken húsz eurót mutatott, sebaj, több is veszett már Viborgban például, ahol ennyit fizettem egy sonkás szendvics-pohár kóla kombóért, drága mulatság ez a kézilabda.

 

Kárpótlásul kaptam vacsorát, reggelit, meg egy tengerre néző szobát, ami óriási élményt jelentett éjszaka, lehet hogy nem is a tengerre nézett, hanem egy tűzfalra.

 

Reménykedtem, hogy a másnapi gép nem fog késni, és időben odaérek a vasárnap fél egykor(!) kezdődő döntőre. A spanyoloknál ez kb olyan időpont, mint nálunk a reggel négy, december 25-én. Természetesen késett a gép, úgyhogy porolnom kellett, hogy odaérjek.

 

A taxis, miután ismertettem neki az uticélt, mesélni kezdett valamilyen verde-blanco kalandozó magyarokról, akik megszállták Alicantét, kifosztották a kocsmákat. Persze arról fogalma nem volt,hogy miért.

 

Megérkezvén már hallottam, hogy a csarnoknak csúfolt lovardát majd szétveti a Hajrá Fradi. A spanyolokat hallani sem lehetett. Megkaptam a jegyet, az eredményjelzőn 0-2 állt, persze hogy késtem egy percet.

 

Barátaim, akik már ismerik ezt a jó szokásomat, megkönnyebbültek, hogy legalább odaértem. Gyorsan be a vendégtáborba, ahol kis túlzással több rendőr volt, mint az egész városban együttvéve. Átlagmagasságuk nem haladta meg a Barcelona átlagát (Kántor ülve), nem is vette komolyan senki közülük a parádét.

 

Közben a pályán összesen fél percre volt kétséges, hogy ki is fogja megyerni ezt a kupát. A spanyolok rettenetesen játszottak, sokat hibáztak, idegeskedtek. Egyszer sikerült kettővel vezetniük, 7-5-re léptek meg, de hamar kijött a különbség, és innentől kezdve nem volt sem megállás, sem megtorpanás.

 

A kicsit álmoskásan kezdődő szurkolást gyorsan felváltotta teljes megőrülés, a csapat hozta a megszokott tempót, a bírók sem akartak mindenáron a hazaiaknak kedvezni. A spanyol szurkolók mindinkább elcsendesedtek, a kupa sorsa eldőlt, a reptéren már becsekkolták az 02A helyre az Aranygépen.

 

Egy időntúli szabaddobás, ami kimarad, és teljes az extázis. Páran betódulnak a pályára, a biztonságiak a büfében, így az EHF-ellenőr próbálja megállítani a népet, ebben egyetlen eszköze a „No-no” kiáltozás.

 

Meglepő módon sikerrel jár, mire megérkeznek a serrano-sonkás szendviccsel a sárgamellényesek, már helyreáll a rend. Jut eszembe, EHF.Okés, hogy a KEK csak második számú kupa, de rendezhettek volna valami méltóbb ünnepséget is, ez a kockás abrosszal letakart sámliról átadott kupa mellé járó indiszponált negyedmosoly elég karcsú volt. Mindegy, részletkérdés, sokkal fontosabb a mi boldogságunk. Miénk a kupa!

 

Még megvártuk a játékosokat a csarnok előtt, zúgott az „ElekGabi”, majd mindenki szétszéledt a szélrózsa helyett a reptér minden irányába. Belefért még egy tortilla, meg némi fényképezés a városban. Visszafelé újra Pozsony, becslések szerint 120 magyar szurkoló, így sajnos kimaradtunk a ferihegyi népünnepélyből. Tartalmas két nap volt.

 

Szabi /Sport365blog/