Magyar foci

Zdenek Scasny a Debrecen új vezetőedzője

A felek csütörtökön mindenben megállapodtak, s kétéves szerződést kötöttek.
A klubnak az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "az igazgatóság január 3-án tárgyalta volna a vezetőedző személyével kapcsolatos napirendi pontot, de az események úgy alakultak, hogy ezt a döntést csütörtökön hozta meg a grémium".
"Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és Zdenek Scasny ugyanolyan sikeres munkát végez majd, mint a DVSC-TEVA előző négy vezetőedzője, Szentes Lázár, Supka Attila, Miroslav Beránek és Herczeg András" – idézi a kommüniké Szima Gábor klubelnököt. – "A szakember két napot töltött Debrecenben, megismerte a körülményeket és nagy kihívásnak tekinti az itteni munkáját" – mondta, hozzátéve, hogy a bajnoki cím megszerzése tavasszal már a Videoton szereplésén is múlik, de céljaik változatlanok és azokat nem adják fel.
A játékosként négyszeres csehszlovák válogatott tréner edzői pályafutása a ciprusi Anagenniszi Deriniánál indult, majd Csehországban irányította a FK Chmel Blsany, az FK Usti nad Labem együttesét és a Sparta Prahát is. Utóbbi csapattal kétszer megnyerte a cseh bajnokságot, ezt követően három szezont töltött a Viktoria Zizkovnál, amellyel 2001-ben elhódította a Cseh Kupát. Edzői karrierjét a görög OFI Kréta gárdájánál folytatta, majd 2004-től a Panathinaikosz kispadjára ült le. A zöld-fehérekkel a Bajnokok Ligája csoportkörében elért harmadik helyezés után visszatért Csehországba, és a nehéz helyzetben lévő, kiesés ellen küzdő SIAD Most együttesét sikerült az élvonalban tartania. Következő állomáshelye az FK Mladá Boleslav volt, a csapattal bejutott az UEFA Kupa csoportkörébe. Scasny egy évvel ezelőtt ült le ismét a Viktoria Zizkov kispadjára, de a csapatot nem tudta megmenteni a kieséstől.
Zdenek Scasny segítője az 54 éves Meszlényi Tibor lesz, aki több felvidéki együttest is irányított már, legutóbbi csapata a Dunaszerdahely volt.
A korábbi szakmai vezető, Herczeg András klubmenedzser a december 20-i, éjszakába nyúló igazgatótanácsi ülésen jelezte, hogy a jövőben más jellegű feladatot szeretne végezni a piros-fehéreknél.

Az eddigi edzőváltások a Monicomp Liga 2010/11-es idényében
szeptember 27./október 13. – Kecskeméti TE-ERECO: Urbányi István helyett Tomislav Sivic
október 4./18. – Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett Simon Antal
október 6./7. – Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
október 16./17. – Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
november 13./17./január 1. – Budapest Honvéd: Massimo Morales helyett Szalai László, majd Supka Attila
december 20./30. – DVSC-TEVA: Herczeg András helyett Zdenek Scasny
 

MTI