Nemzetközi labdarúgás

Zaklatás: Balotelli pszichikai hadviselést folytat terhes exe ellen

""
 
Balotelli és Fico útjai nemrég váltak külön, egy valami azonban úgy tűnik, örökre összeköti majd őket, méghozzá a modell hamarosan megszülető gyermeke, akinek a Manchester City csatára az édesapja. Igaz, Balotelli nem igazán hiszi el, hogy valóban apa lesz, korábban DNS-tesztet is kért az apasága megállapítására. Raffaella Fico a Donna e Diva című olasz magazinnak nyilatkozva elmondta, mostanság alig hagy nyugtot neki a balhés támadó, aki nem éppen szép eszközökkel kíván volt kedvese közelében maradni, és állandóan zaklatja telefonon, többek közt a születendő gyermek neve kapcsán is. 
 
"Szeretnék kérni valamit Mario Balotellitől: Kérlek, ne hívogass folyton az éjszaka közepén. Nyugodt, békés terhességet szeretnék. Mario több mint harmincszor hívott fel. Azt hittem, az érdekli, hogy vagyok, ehelyett kiabált és nevekkel bombázott. Pszichikailag stresszelni akart. Azt hiszem, rövid pórázon akar tartani. Nagyon felzaklat. Azt kérem tőle, ha nem miattam, legalább a fiunk kedvéért tarson tiszteletben, akit a méhemben hordok." – mondta Fico a Donna e Diva című magazinnak. 
 
A gyönyörű modellt a Balotelli által kezdeményezett apasági teszt kapcsán is faggatta a lap. 
 
"Sokan kérdezték tőlem, megalázó volt-e ez a dolog? Csak szeretnék túlesni rajta minél hamarabb. Erre viszont csak a baba megszületése után kerülhet sor, mert most túl kockázatos lenne a magzatvíz-vizsgálat. Mario tudja nagyon jól, hogy ez a gyermek az övé, csak ki akar bújni a felelősség alól. Csalódtam benne és soha nem akarok már együtt lenni vele. Találkozunk majd a baba miatt, de ennyi az egész."