Kép forrása: Angel Martinez/Getty Images

A Real Madrid 1–0-ra legyőzte az Osasunát a bajnoki nyitányon, ám a meccs után több fontos téma is napirendre került.

Xabi Alonso: „Nem készültünk fel jól!”

A királyi gárda baszk trénere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón elismerte: csapata nehézségekkel küzdött a mélyen védekező pamplónaiak ellen.

„Nem tudtunk felkészülni ebből az Osasunából, mert teljesen mást játszottak az előszezonban. Jobban kell kezelnünk ezeket a helyzeteket, azonban erre most nem volt időnk”mondta Alonso.

Rodrygo ismét „nullázott”

A Manchester Cityvel hírbe hozott brazil támadó Xabi Alonso regnálása alatt eddig alig 100 játékpercet kapott, s a keddi bajnokit is a kispadon ülte végig.

„Rodrygo? Semmi nem történik. Természetesen számítok rá, ez csak egy meccs volt. Így döntöttem” – vélekedett a baszk tréner.

„Ha három hónap múlva is ugyanennyi játékperce lesz, akkor tudok erre válaszolni. De a mai arról szólt, mit kívánt meg a mérkőzés.”

A Real-szurkolók meg is találták a probémát Alexander-Arnold és Mbappé között

Mbappé ott folytatta, ahol abbahagyta

Az előző idény gőlkirálya, Kylian Mbappé tizenegyesből vette be az Osasuna kapuját és döntötte el a három pont sorsát. A lefújást követően így értékelt:

„Jól játszottunk, de van még min javítanunk. Boldog vagyok, hogy visszatérhettem a Bernabéuba, bár kicsit meleg volt” – mondta a meccs legjobbjának választott labdarúgó.

„Ha én jó hangulatban vagyok, az egész csapat is abban lesz” – tette hozzá a francia támadó, aki az új mezszámáról is viccelődött:

„Hogy milyen a tízes szám? Remélem, nem kell minden évben váltanom.”

A szezon első tétmérkőzése tehát győzelemmel zárult a Real Madrid számára, de a csapaton belüli konszenzus az, hogy még bőven van hova fejlődni.

A második fordulóban a blancók idegenben lépnek pályára. A királyi gárda a friss feljutó Real Oviedóhoz utazik, az Osasuna pedig a Valencia ellen javíthat.

Sovány, ámde magabiztos Real-siker az Alonso-éra kezdéseként