Spanyol foci

Xabi Alonso nem aggódik, mert még nem tértek le a jó útról

Kép forrása: Getty Images

Zsinórban három bajnoki döntetlen a Real Madrid mérlege, aminek az eredménye, hogy a csapat lecsúszott az élről. Ez viszont korántsem aggasztja a csapat trénerét

„Három egymást követő döntetlen? Nem foglalkozom ezzel. Nem lehet panaszom a játékosaimra. Közel álltunk ahhoz, hogy megszerezzük a győzelmet” – mondta Xabi Alonso a Girona elleni 1-1 után.

„Meg kell őriznünk az egységünket és a szükséges önkritikánkat, hogy szerda este Bilbaóban nyerjünk. Elemezni fogjuk ezt a meccset és levonjuk a tanulságokat.” – tette hozzá Xabi Alonso, aki azért kiemelte a legnagyobb hibát.

Hiányzott a pontosságunk”

„A második félidőben jobbak voltunk. De hiányzott a pontosságunk. Volt 3-4 nagyon tiszta helyzetünk, de kihagytuk őket. Hogy rossz lenne a játékosok hozzáállása? Nem, egyáltalán nem.”

„Ez az út még nagyon hosszú és mi még mindig rajta vagyunk.” – válaszolt arra a kérdésre, hogy mivel mindössze három pontot szereztek a lehetséges kilencből a Rayo, az Elche és a Girona ellen, így lecsúsztak az első helyről.

Így a Real Madrid ötpontos előnyéből egypontos hátrány lett az FC Barcelonával szemben.

„A verseny még mindig szoros. De a La Liga címéért folytatott küzdelem mindig nagyon szoros és nagyon messze van a vége. A szezon még hosszú. A tabella sokszor változni fog. Lehetőségünk van 3 pontot szerezni az Athletic ellen a következő meccsen. Jó alkalom lesz megfordítani a helyzetünket” – vonta le a lókonklúziót Xabi Alonso.