Angol fociÁtigazolási hírek

Kitudódott Xabi Alonso hármas ultimátuma a Liverpool felé – sajtóhír

Kép forrása: Alberto Gardin/NurPhoto via Getty Images

Spanyol sajtóértesülések szerint a tréner csak akkor lenne hajlandó elfogadni a Pool ajánlatát, ha a klub három kulcsigazolást végrehajt a nyári átigazolási időszakban.

Arne Sloton egyre nő a nyomás, főleg azok után, hogy a PL-címvédő csak 1-1-es döntetlent ért el hazai pályán a „viharvert” Spurs ellen.

A holland szakember ugyan első idényében bajnoki címre vezette a Liverpoolt a Premier League-ben, mégsem írt alá új szerződést, és jelenlegi megállapodása a következő szezon végén lejár.

Ez bizonytalanságot teremt a Mersey partján, különösen úgy, hogy egy komoly jelölt is elérhető a kispadra.

Alonso ismét képbe került

A korábbi liverpooli középpályás, Xabi Alonso már Jürgen Klopp távozásakor is szóba került utódként, ám akkor a Real Madrid felé vette az irányt, miután sikeres időszakot töltött a Bayer Leverkusen kispadján.

A spanyol beszámolók alapján a Liverpool továbbra is ideális jelöltnek tartja őt a jövő építéséhez. Alonso azonban csak akkor vállalná a munkát, ha a klub három ponton megerősítené a keretét – állítja az El Nacional.

A portál hasábjain arról olvashatunk, hogy Xabi Alonso úgy véli, hosszú távon pótolni kell a csapatkapitányt, Virgil van Dijkot. Erre pedig a legideálisabb utódnak Alessandro Bastonit, az Inter sztárvédőjét tartja.

A Pool hátsó egységében szintén bizonytalanságot okoz, hogy Ibrahima Konaté még nem hosszabbította meg nyáron lejáró szerződését.

A középpályán a baszk szakember a Crystal Palace fiatal tehetségét, Adam Whartont szeretné megszerezni, aki szerinte ideális párt alkothatna Ryan Gravenberch-csel.

A támadószekcióban Alonso a Paris Saint-Germain szélsőjét, Bradley Barcolát szemelte ki.

A beszámolók szerint a csatárok és szélsők teljesítménye visszaesett: Mohamed Szalah formája romlott, Cody Gakpo pedig nem tudta pótolni a Luis Díaz távozása után keletkezett űrt. A támadók közül egyedül Hugo Ekitiké nyújtott stabil teljesítményt.

Fontos a pénzkérdés, kulcs lehet a BL-szereplés

A Liverpool a legutóbbi átigazolási időszakban már komoly összegeket költött, többek között klubrekordért szerződtetve Alexander Isakot és Florian Wirtz-et.

Bár könnyedén megteheti, a pénzügyi fair play szerint, mégis kérdéses, hogy a klub tulajdonosa, a Fenway Sports Group újabb nagy költekezést engedélyezne-e. Különösen akkor, ha a Pool nem jut be a Bajnokok Ligája következő kiírásába.

A következő hetek kulcsfontosságúak lehetnek. A klubvezetés eldöntheti, hogy kitart Arne Slot mellett, vagy új korszakot nyit – akár Xabi Alonso kinevezésével.