Egy csere mindent megváltoztatott? – Ez dönthette el a Szuperkupa-döntőt
A csapatkapitány, Federico Valverde lecserélése elsőre sokkolta a Real Madrid szurkolóit a Barcelona elleni Szuperkupa-döntőn, most azonban napvilágra került az igazi ok a szakmai stáb váratlan húzása mögött.
Ahogyan arról portálunk is beszámolt, a királyi gárda 3-2-es vereséget szenvedett a címvédő Flick-csapat ellen Dzsiddában.
A kaotikus első félidőt követően ugyan helyzetekkel, de valamivel csendesebb mederben folydogált a finálé, amikor a közönség nagy döbbenetére Fede Valverdét (2-2-es állásnál – a szerk.) lecserélte Xabi Alonso.
A mérkőzést követően nem sokkal az is kiderült, hogy a madridiak uruguayi motorja combfájdalomra panaszkodott, ami miatt a szakmai stáb kénytelen volt közbelépni – értesült a Diario AS.
A spanyol sajtó hasábjairól kiderült, hogy Valverde a kellemetlenség ellenére megpróbálta folytatni a játékot, ám a fájdalom egyre erősödött, így Xabi Alonso végül a játékos védelmében lekapta a „csékát”.
A döntés azonban komoly hatással volt a mérkőzés alakulására: a több poszton is bevethető középpályás kiválása után a Real Madrid elveszítette addigi stabilitását, amit a Barcelona könyörtelenül kihasznált.
A katalánok röviddel később megszerezték a győztes találatot, amellyel elhódították a 2026-os Spanyol Szuperkupát.
Bár Fede Valverde sérülése elsőre nem tűnik súlyosnak, lecserélése fordulópontnak bizonyult.
A Barcelona fennállása során 16. alkalommal hódította el a trófeát.