""

Az újév miatt december 29-én vették fel a következő hétfő esti Raw részét, amely a szokásoknak megfelelően a hét első napján kerül majd adásba. Nos, a Raw-ban John Cena hatalmas bejelentést tett. A harmincöt esztendős pankrátor kijelentette, hogy részt vesz a 2013-as Royal Rumble mérkőzésen, amely a szokásoknak megfelelően egy 30 pankrátoros összecsapás lesz.

Érdekesség, hogy az év első előfizetéses adásában, a Royal Rumble-on (január 27.) nem csak az RR találkozót övezi hatalmas érdeklődés, ugyanis a PPV gálán rendezhetik meg a CM Punk – The Rock WWE címmérkőzést. Az összecsapás létrejöttéhez Punknak a január 7-ei Raw-ban megkell védenie a címét egy TLC (asztal, létra, szék) mérkőzésen. Mint ismert a bajnok ellenfele Ryback lesz.

Visszatérve Cenára. A 12-szeres világbajnok hetedik alkalommal vesz majd részt a Royal Rumble mérkőzésen. A ”Cenation vezetője” 2008-ban Triple H kiejtésével megnyerte a találkozót. Érdekesség, hogy Cena 2005-ben és 2010-ben is az utolsó kieső volt, arról sem szabad megfeledkezni, hogy a Royal Rumble találkozót csak Steve Austin (3), Hulk Hogan (2) és Shawn Michaels (2) tudta egynél többször megnyerni.