""

A Rock a jövő heti Raw adásban fog visszatérni és minden bizonnyal megkezdi a viszályát a regnáló bajnokkal. Nem volt nagy titok, hogy a WWE CM Punkot szemelte ki a Rock ellenfelének. A szervezet jelenlegi WWE bajnoka és a színész/pankrátor már hónapok óta üzenget egymásnak a Twitteren keresztül, amely megerősíteni látszott Vince McMahonék terveit. Úgy tűnik, hogy ez megváltozott, ugyanis a WWE felettesei már közel sem biztosak abban, hogy a CM Punk – The Rock összecsapás lenne a legmegfelelőbb a Royal Rumble adására.

A január 27-én sorra kerülő PPV gálán rendezik meg a 30 pankrátoros Royal Rumble mérkőzést, amely már évek óta az előfizetéses adás főeseménye. A találkozónak komoly hagyományai vannak, nem mellesleg az összecsapás győztese kap egy világbajnoki címmérkőzést a WrestleManián, ezen felül saját maga választhatja ki azt, hogy melyik bajnokkal akar megküzdeni. A WWE felettesei szerint a CM Punk – The Rock mérkőzés az ”Emberek Bajnoka” miatt túlságosan nagy figyelmet kapna, így a Royal Rumble találkozó háttérbe szorulna, amit senki sem akar.

A jövő heti Raw-ban mindenre fény derül, hiszen az 1024. adásban rendezik meg a CM Punk – Ryback WWE címmérkőzést. Mint ismert a két pankrátor egy TLC (asztal, létra, szék) összecsapáson fog megküzdeni egymással. Arról sem szabad megfeledkezni, hogy az adásban ott lesz a Rock, aki beleavatkozhat majd ebbe a találkozóba.