Egyéb sportok

Wüst újabb diadalával minden idők negyedik legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő

Ireen Wüst diadalmaskodott a gyorskorcsolyázók női 1500 méteres versenyében a pekingi téli olimpia hétfői napján, így megvédte címét.

A hollandok világklasszisa 44 századdal bizonyult gyorsabbnak a második helyezett japán Takagi Mihónál, aki négy éve is másodikként zárt. A bronzérmet a szintén holland Antoinette de Jong, a szám Európa-bajnoka szerezte meg, de az ő hátránya már több mint másfél másodperc volt. A 35 éves, 1:53.28 perces olimpiai rekorddal aranyérmes Wüst immár hatodik ötkarikás bajnoki címét ünnepelhette, ezen a távon pedig a harmadikat, ugyanis a 2010-es, vancouveri játékokon is ő bizonyult a leggyorsabbnak.

Wüst újabb diadalával minden idők negyedik legeredményesebb téli olimpikonjává lépett elő, a pekingi játékok előtt a hetedik helyen állt az örökrangsorban. A sportág legendás alakja már 2006-ban, Torinóban is felállhatott a dobogó legmagasabb fokára, ahol 3000 méteren lett első. Nyolc éve Szocsiban szintén 3000-en, valamint a csapat üldözéses versenyben ért a csúcsra. Wüstnek öt ezüstje és egy bronza is van az olimpiákról.

Eredmények:
Gyorskorcsolya, női 1500 méter, olimpiai bajnok:

Ireen Wüst (Hollandia) 1:53.28 perc
2. Takagi Miho (Japán) 1:53.72
3. Antoinette de Jong (Hollandia) 1:54.82

Borítókép: BBC Sport/Twitter