Tenisz

Rabati tenisztorna – 61 percig tartott Udvardy elődöntője

Kép forrása: Alvaro Medranda/Quality Sport Images/Getty Images

A hetedik helyen kiemelt Udvardy Panna két játszmában kikapott az ukrán Anhelina Kalinyinától a 283 ezer dollár (88 millió forint) összdíjazású, rabati salakpályás női tenisztorna pénteki elődöntőjében.

A világranglista 68. helyezettje kis híján magyar ellenfelet kapott a négy között, de csütörtökön az ötödikként rangsorolt Bondár Anna kikapott Kalinyinától, így Udvardy a 84. helyen álló ukránnal került szembe.

Korábbi három találkozójukból valamennyit a 29 éves ellenfél nyerte, aki idén már Antalyában és Linzben is legyőzte Udvardyt.

A negyedik csata elsöprő első játszmát hozott: a kaposvári születésű, de Floridában élő 27 éves magyar teniszező még bréklabdáig sem jutott el és 21 perc alatt 6:0-ra alulmaradt.

A második felvonás 4:3-ig szorosabban alakult, utána viszont Udvardy már csak egyetlen labdamentet tudott megnyerni, így 61 perc alatt elveszítette a mérkőzést.

Eredmény, elődöntő:

Anhelina Kalinyina (ukrán)-Udvardy Panna (7.) 6:0, 6:3