TeniszWimbledon

Wimbledon: tovább íródik a tündérmese – kialakult az elődöntő mezőnye férfi egyesben

Kép forrása: Shaun Brooks - CameraSport via Getty Images

A világranglistán 114. helyen álló brit Arthur Fery és a torna második kiemeltje, a német Alexander Zverev is bejutott az elődöntőbe a wimbledoni teniszbajnokság férfi versenyében.

Fery januárban az Australian Openen már legyőzte a most kilencedik helyen rangsorolt Flavio Cobollit, és ezúttal is három szettben búcsúztatta az olasz teniszezőt.

A hazai közönség előtt szereplő Fery az első játszmában egyszer nyerte el ellenfele az adogatójátékot, amellyel meg is nyerte a szettet, a másodikat pedig rövidítésben húzta be.

A harmadikban Cobolli teljesítménye teljesen szétesett, egyetlen játékot sem nyert meg, így Fery 2 óra 15 perc alatt győzött.

Az idei Roland Garros-győztes Zverev az első két szettben egy-egy, míg a harmadikban két brékkel szerzett előnyt, és összességében 1 óra 57 perc alatt bejutott a négy közé az amerikai Taylor Fritz ellen. A német teniszező több mint két év, 2024 májusa után győzte le ismét riválisát, az időközben lejátszott nyolc összecsapásukat ugyanis egyaránt Fritz nyerte meg.

A két továbbjutó egymás ellen játszik majd a pénteki elődöntőben. A másik ágon a hetedik helyen kiemelt 24-szeres Grand Slam-győztes szerb Novak Djokovic és a címvédő világelső olasz Jannik Sinner találkozik.

Eredmények, negyeddöntő:

  • férfiak:

Zverev (német, 2.)-Fritz (amerikai, 6.) 6:4, 6:4, 6:2

Fery (brit)-Cobolli (olasz, 9.) 6:4, 7:6 (7-4), 6:0

korábban:

  • nők:

Noskova (cseh, 9.)-Mertens (belga, 25.) 6:3, 7:5

Kosztyuk (ukrán, 12.)-Paolini (olasz, 13.) 6:3, 6:2