Forma-1 / Motorsport

Williams: Az égés után harmadik helyre vágyik

""

Igazán tavaly égette magát a több mint 30 éve a Forma-1-ben szereplő Williams istálló, a csapat ugyanis története leggyengébb évét produkálta. 2011-ben a tizenkilenc futamon mindössze öt pontot tudott bezsebelni Sir Frank alakulata, ami korábbi hagyományaihoz, vb-győzelmeihez képest tényleg ciki eredmény. Az idei szezon nyitásaként viszont Pastor Maldonado a hatodik helyével könnyen szerezhetett volna egymaga ennél többet, ám a venezuelai végül az utolsó kör utolsó méterein összetörte versenygépét és így elmaradt a williamses pontszerzés. Csapattársa, Bruno Senna már korábban feladni kényszerült a versenyt, miután összeütközött Felipe Massával.

Maldonado a futam után elárulta, hogy remek adottságai vannak autójának, jó a tempója, amit ráadásul állandóan nyújt a versenygép. Úgy tűnik, a Renault-val kötött régi-új házasság, az elvárásoknak megfelelően tényleg lendületet ad a csapatnak. Maldonado szerint a McLaren és a Red Bull a két legdominánsabb alakulat a mezőnyben, de a venezuelai hozzátette nem sokkal van lemaradva az két élmenőhöz képes együttese, mely, szerinte a Ferrarinál is jobb. A Williams-Renault pilótája kitért arra is, hogy az évadnyitó hajrájában megpróbálta megelőzni az ötödik helyen autózó Alonsot, mivel gyorsabbnak érezte magát a spanyolnál, de végül elvesztette autója hátulja felett az irányítást, és így falnak csapta versenygépét. Emiatt természetesen csalódott a venezuelai, aki a hétvégén Sepangban javítana.

""

Csapattársa, Bruno Senna sem örülhet elért eredményének, melyről a brazil elmondta, jó start után, nehézzé vált a versenye, melyen még a szerencse is elpártolt tőle.
A Williams csapat vezetője még így is elégedett lehet, mindennek a futam után hangot is adott. Mint Adam Parr fogalmazott, sikerült egy versenygépes autót összerakniuk, mellyel ugyan még nem tudja, hol áll pontosan csapata a mezőnyben, de már biztos abban, hogy idén sokkal előrébb és jóval több ponttal zárhatja majd a szezont a Williams istálló.
Az alakulat érhetően így bizakodva várja a Malajziai Nagydíjat, melyen ugyan még javulnia kell a csapatnak, pontosabban inkább koncentrációban a pilótáknak.