Nemzetközi labdarúgás

Volt Fradi-játékos akart bundázni Cipruson?

Ha igaz a hír, akkor alaposan melléfogott Kovács Béla, aki a ciprusi sigmalive.com internetes oldal szerint az Alki Larnaca elleni mérkőzés előtt 4 ezer eurót (1,1 millió forint) ajánlott fel Nagynak, ha a kapus segít a megfelelő eredmény elérésében. Nagy – aki korábban védett a larncai együttesben és nyáron szerződött a jelenlegi sereghajtóhoz az Anorthoszisz Famagusztától – azonban szólt a klub vezetőjének, aki megtette a feljelentést.
– Amikor Nagy Zoltán elmondta, hogy meg akarták vesztegetni, majd szétvetett a düh, hiszen ilyen becstelenséggel még sohasem találkoztam – nyilatkozta Haralambosz Argyrou klubelnök.
– A labdarúgónkat minden sportoló elé példaképként állítom.

Kovács Béla ugyanakkor tagadja a vesztegtési kisérletet: – Ártatlan vagyok! Hazugság az egész! – közölte a hazai sportnapilappal Kovács. – Pénteken két órán keresztül kihallgatott a rendőrség, de rendkívül szivélyesen bántak velem. Öt éve élek Cipruson, egy esztendeje már nem futballozom, rétesboltot nyitottam. Semmi közöm ehhez a vesztegetési ügyhöz.

A volt játékos később ügyvédje tanácsára elzárkózott a további nyilatkozattól.

(Forrás: blikk.hu)