Vízilabda

Vodafone Kupa – Tornagyőzelem százszázalékos teljesítménnyel

Támadásban meglehetősen sok hibát hozott az első negyed mindkét oldalon, a védekezés ugyanakkor az olimpiai bajnoki címvédő magyarok és az oroszok részéről is jónak bizonyult, elsősorban a két kapus teljesítményének köszönhetően.
A második nyolc percben sokkal pontosabban fejezte be akcióit a magyar válogatott, s bár közben az ellenfélnek is sikerült kétszer bevennie az egyébként nagyszerűen védő Szécsi kapuját, a nagyszünetre megnyugtató előny birtokában vonulhatott a hazai gárda (7-3).
A folytatásban az oroszok körülményes, lassú támadásokat vezettek, ennek következtében – és a remek magyar védekezésnek is köszönhetően – csak egy gólt szereztek, míg Kemény Dénes szövetségi kapitány tanítványai ismét három találattal szórakoztatták a szurkolókat.
A mérkőzés képe az utolsó nyolc percre sem változott, így a magyar csapat látványos, könnyed játékkal, megérdemelten nyert nyolcgólos különbséggel a szebb napokat látott orosz együttes ellen.
A magyar válogatott összességében jó játékkal, a papírformának és a várakozásnak megfelelően magabiztosan nyerte meg a pénteken kezdődött tornát. A második helyet a görögök, a harmadikat pedig a németek szerezték meg, míg utolsóként – pont nélkül – az oroszok zártak.
– A helyzetek kihasználásában és az emberelőnyös szituációkban mindhárom mérkőzésen előfordult, hogy türelmetlenek voltunk, ugyanakkor ezeken a találkozókon mindez belefért, mert ennek ellenére sok gólt szereztünk. – mondta Kemény Dénes. – Ahogyan a korfui Szamarcidisz Kupán, úgy itt is azt vettem észre, hogy meccsről meccsre javult a csapat. A védekezésünk jó volt, összességében mindenki jó teljesítményt nyújtott, minden játékosnak volt lehetősége az önbizalma növelésére. Le a kalappal a szurkolók előtt, mert a rosszabb idő ellenére is nagyon sokan eljöttek a Margitszigetre, nagyon köszönjük nekik a buzdítást.
A torna legjobb játékosának járó díjat Hárai Balázs kapta, míg a legjobb kapus Nagy Viktor lett. A gólkirályi címet a német  Moritz Oeler érdemelte ki 9 találattal.

Vodafone Kupa, 3., utolsó nap
Magyarország-Oroszország 14-6 (3-1, 4-2, 3-1, 4-2)

a magyar góldobók: Hárai 4, Varga Dániel, Varga II Zsolt, Madaras 2-2, Hosnyánszky, Szivós, Kiss, Steinmetz 1-1

Görögország-Németország 7-3
szombaton
Görögország-Oroszország 7-6
Magyarország-Németország 11-6
pénteken
Németország-Oroszország 12-11
Magyarország-Görögország 16-10

Végeredmény: 1. Magyarország 6 pont, 2. Görögország 4, 3. Németország 2, 4. Oroszország 0

MTI/Fotó: Illyés Tibor (MTI)