Vízilabda

Vízilabda: szoros meccsen egy góllal kikapott a válogatott

Merész András gárdája a nyitómérkőzés kilenc-, majd a második összecsapás hatgólos veresége után ezúttal minimális különbséggel maradt alul a szintén a londoni olimpiára készülő – és ott éppen a magyarokkal egy csoportban szereplő – vendéglátókkal szemben.

Az ottani sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint a négymeccses sorozat San Diegó-i állomásán több mint ezer néző előtt a vendégek kezdtek jobban, 3-1-re elhúztak. A hazaiak 3-3-nál érték utol a magyarokat, majd 3-5-ről dolgozták le az újabb hátrányt. 6-5-ös amerikai előnynél Drávucz Ritáék még egyenlíteni tudtak, a győztest gólt azonban a vendéglátók lőtték.

Az Egyesült Államok csapata egy büntetőből szerzett találat mellett tíz emberelőnyéből négyet, míg a magyar válogatott ötből kettőt értékesített.

A két együttes negyedszer magyar idő szerint hétfő hajnalban mérkőzik meg, az újabb helyszín Corona del Mar. A találkozót élőben adja az NBC televízió sportcsatornája.

Az első két mérkőzésen sem szerepelt túl jól a magyar válogatott, mivel kétszer már vereséget szenvedtünk az amerikaiaktól.

VÍZILABDA
Eredmény:
Egyesült Államok-Magyarország 7-6 (1-3, 2-0, 2-2, 2-1)