Vízilabda

Vízilabda – Iksz a kuparangadón

Döntetlenre végződött a leginkább várt negyeddöntő, a Vasas és a Honvéd összecsapása a férfi vízilabda Magyar Kupában. A kevés gólt hozó, végig szoros mérkőzésen az otthon játszó Vasas szerezte meg a vezetést. Katonás Gergely akcióból volt eredményes (1-0). A következő találatra a második negyedig kellett várnia nézőknek, Tóth Márton egyenlített nem sokkal Takács Bálint kiállításának letelte után. Ezt követően meglépett a piros-kék együttes (3-1), s a nagyszünetig tartották is ezt a különbséget Kiss Gergőék.

A harmadik játékrészben az elsőhöz hasonlóan csak egyetlen gól született. Azt Tóth Márton szerezte akcióból (4-3). Az utolsó negyedben sokáig nem változott az eredmény, aztán a játékrész derekán Szívós Márton kihasznált egy emberelőnyt (4-4). A hátralévő percekben mindkét együttes dobott még egy-egy gólt fórból (5-5).

Az 5-5-ös végeredmény azt jelzi, hogy érdemes lesz kimenni a vasárnapi visszavágóra, hiszen valószínűleg izgalmas, öldöklő csatát láthat majd a közönség a továbbjutásért.

TEVA-Vasas-Uniqa – Groupama-Honvéd 5-5 (1-0, 3-2, 0-1, 1-2)

Vasas:Nagy V.- Decker, Katonás 1, Powers 1, dr. Kiss G., Kovács, Hőna cserék: Boskovic 1, Vörös, Vámos 1, dr. Steinmetz B., Takács, Fülöp 1

Honvéd: Gergely – Mátyás, Bátori, Szivós 1, Tóth 2, Gór Nagy 2, Hárai cserék: Székely, Salamon, Jansik

Gól előnyből: 9/1 illetve 10/2

Gól büntetőből:0/0 illetve 1/0

M.Á.