Vízilabda

Vízilabda Eurokupa: nem jutott döntőbe a Debrecen

""

Parádésan kezdett a debreceni uszodában a hazai gárda, amely a világbajnok, olimpiai ezüstérmes olasz – édesanyja révén félig magyar – Alex Giorgetti révén a harmadik percben megszerezte a vezetést. Szintén emberelőnyből hamar egyenlítettek ugyan a szerbek, ám ekkor valósággal hátára vette a hazaiakat a kétszeres olimpiai bajnok csapatkapitány, Varga Tamás, aki 41 másodperc alatt – előbb fórból, majd akcióból – kétszer is eredményes tudott lenni (3-1).   

Csakhogy a folytatásban ahelyett, hogy a differencia tovább hízott volna, vendéggólok következtek, három is egymás után, így fordult a kocka (3-4). Varga egalizált (4-4), ám a szerbek tudtak újítani, s a nagyszünetig elhúztak 6-4-re. A harmadik negyed is kragujevaci találattal kezdődött (4-7), azonban a debreceni délszláv légiós, Sasa Misic jelentkezett be centerből, utána pedig Halek Márton váltott gólra egy emberelőnyt (6-7). Az egyenlítés azonban elmaradt, sőt  megint a rivális tett szert jelentős előnyre (6-9), amiből valamelyest  sikerült faragni a fórból betaláló Kállay Márk jóvoltából (7-9).   

A befejező játékrészben még felvillant a lehetőség, hogy döntetlenre menthető a csata, amikor Giorgetti szabaddobásból 8-9-re módosította az állást, de a szerbek nem akartak fordulatot (8-11), s bár egyszer-egyszer még fórból Giorgetti és Misic is a hálóba juttatta a labdát, a végszó a Kragujevacé lett, amely kettős győzelemmel masírozott be az Eurokupa döntőjébe (10-12).

VÍZILABDA
Eurokupa, elődöntő, visszavágó
Debreceni VSE-Radnicki Kragujevac (szerb) 10-12 (3-1, 1-5, 3-3, 3-3)
A debreceni góldobók: Varga T. , Giorgetti 3-3, Misic 2, Halek, Kállay 1-1
döntőbe jutott: a Kragujevac kettős győzelemmel