""

A tavaly és 2011-ben is vb-5., a tavaly előtti Eb-n 7. riválissal legutóbb a 2012-es londoni olimpián találkozott a magyar nemzeti együttes, amely akkor 14-8-ra nyert az 5. pozícióért zajló helyosztón.

A mostani Eb-meccsen – műúszók látványos bemutatóját és Tarlós István, Budapest főpolgármestere köszöntőjét követően – a Hajós uszoda ötvenes medencéjét körbefogó lelátósor mintegy ötezer nézője előtt a spanyolok kezdtek jobban, majd három, a kapufáról kipattant magyar lövés után a nyitónegyed finisében a csapatkapitány Varga Dániel távoli bombája utat talált az ellenfél kapujába (1-1). Ezt követően Erdélyi Balázs 47 másodperccel az első szünet előtt kiharcolta a vezetést, ám erre hamar érkezett a spanyol válasz (2-2). Hazai szempontból remekül indult a második nyolc perc: ismét Varga Dániel jeleskedett, aki újfent a "világ végéről" lőtt nagy gólt (3-2). Az egyenlítés nem maradt el, ám a magyar csapatkapitány megint remekbe szabott dobással jelentkezett, majd Tóth Márton húzása ért célt (5-3). Mindeközben Nagy Viktor parádés védésekkel erősítette a hazai csapat védekezésének hatékonyságát, egy újabb magyar akció pedig újabb bombagólt eredményezett, ezúttal Hosnyánszky Norbert jóvoltából (6-3). A nagyszünet előtt emberelőnyből szépítettek a spanyolok (6-4). A harmadik játékrész pompás nyitányaként Madaras Norbert talált a kapuba (7-4), amire spanyol gól következett, de Madaras gyorsan ismételte önmagát, és balkezes lövése ismét védhetetlenül csapódott a hálóba. Ezt követően a szintén duplázó Erdélyi távoli kísérleténél a jobb felső sarokban kötött ki a labda (9-5). A spanyoloknak a negyed végén sikerült közelebb zárkózniuk (9-6). A befejező szakaszt a negyedszer is eredményes és ellenállhatatlanul játszó Varga Dániel indította, aki büntetőből talált be (10-6), majd spanyol szépítést követően ugyanő bombázta be saját maga ötödik és a magyar válogatott 11. gólját is (11-7). A negyed közepén 11-8-ra alakult az állás, de rögvest 12-8 lett, miután az ifjabbik Varga, Dénes laza mozdulattal a bal felső sarokba ívelt. Hasonlóképpen ravasz gólt szerzett a rivális, de többre nem tellett tőle, összességében magabiztos magyar győzelem született az Eb nyitónapján.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a mérkőzés után azt mondta, a hazai környezet miatt elsősorban lelki szempontból volt nehéz számukra a mérkőzés: "Ez az első negyedben látszott is, de aztán sikerült rendezni a sorokat, és nagy lépést tettünk a továbbjutás felé. Mostantól már csak a franciák elleni következő meccsre koncentrálunk."

VÍZILABDA
Európa-bajnokság, Margitsziget, férfiak, B csoport, 1. forduló
Magyarország-Spanyolország 12-9 (2-2, 4-2, 3-2, 3-3)
a magyar góldobók: Varga Dániel 5, Madaras, Erdélyi 2-2, Tóth, Hosnyánszky, Varga Dénes 1-1.

Korábbi hétfői eredmények:

A csoport:
Olaszország-Oroszország 13-6 (3-1, 4-3, 4-1, 2-1)
Montenegró-Görögország 11-6 (1-1, 4-1, 3-2, 3-2)
Románia-Grúzia 11-6 (3-4, 3-1, 2-0, 3-1)

B csoport:
Szerbia-Franciaország 16-5 (4-1, 3-1, 3-0, 6-3)
Horvátország-Németország 10-5 (4-3, 2-0, 3-0, 1-2)

Kedden a magyar csapat a franciákkal játszik 20.30 órai kezdettel.