""

A 2012-es Európa-bajnok szerb és a 2013-as világbajnok hazai együttes a margitszigeti Eb-n már találkozott, a csoportmeccsen a magyarok nyertek 8-6-ra. Ez azért is volt fontos, mert az utóbbi évtized világversenyein többnyire a szerbek kerültek ki győztesen a párviadalokból.

A vasárnapi döntőnek a magyar válogatott – az állóhelyeket is dugig megtöltőkkel együtt hétezer ember hangos támogatásától kísérve – nagy elánnal vágott neki. Zengett-zúgott a "Ria-ria-Hungária!" és a "Magyarok, magyarok!", elnyomva a harsány szerb kórus hangját, amely azonban okkal erősödött fel a nyitónegyed derekán, amikor – emberelőnyből – megszületett az ellenfél vezető gólja (0-1). A magyar támadások végén nem akart célba érni a labda, miközben Nagy Viktor kapuját másodszor is bevették a szerbek (0-2). Másfél perccel az első szünet előtt aztán Vámos Márton balkezes bombája a bal alsó sarokba csapódott, létszámfölénynél azonban 3-1 lett "oda".

A második negyed magyar szempontból 1-4-gyel indult – újabb előnyt játszott meg eredményesen az ellenfél -, majd akciógólokkal már 6-1-re húzott el az Eb-címvédő, amely – szemben a magyar csapattal – magabiztosan használta ki emberelőnyös lehetőségeit. A hazai kapuban közben Nagy Viktort Decker Attila váltotta, s mielőtt már-már reménytelenné vált volna a helyzet, Vámos lövése utat talált a hálóba (2-6). Viszont újabb szerb előny és újabb szerb gól következett (2-7).

A harmadik játékrészt Szivós Márton gólja vezette fel, de gyors válasz érkezett rá (3-8). Szintén emberelőnyből Erdélyi Balázs módosította 4-8-ra az állást, a létszámtöbblettel jobban sáfárkodó szerbek azonban megint nem hibáztak (4-9). Ötven másodperccel az utolsó szünet előtt a csapatkapitány Varga Dániel szabaddobásból volt pontos, majd öccse, Dénes 6-9-ra alakította az eredményt.

A negyedik negyedben labdaelhozatal után magyar kiállítás következett, és az ellenfél most sem hagyta ki az esélyt, ahogy a következőt sem (6-11). Tizenegyedik emberelőnyös lehetőségéből nyolcadszor volt eredményes a szerb válogatott, míg a hasonló magyar mutató 11/4 volt ekkor. A megpróbáltatássorozatnak még nem szakadt vége: jött a tizenkettedik szerb gól is (6-12). Bár Vámos még triplázott (7-12), a lényegen ez nem változtatott: először kapott ki a budapesti Eb-n a magyar csapat, ami egyszersmind az aranyérembe került. A magyar szurkolóhad azonban az egész két hetet értékelte, amikor a meccs lefújása után azt skandálta: "Szép volt, fiúk!"              

A szerbek – a mostanit is ideszámítva – az utolsó hét Eb-ből ötöt megnyertek, a magyarok legutóbb 1999-ben voltak aranyérmesek, másodikként pedig legutóbb 2006-ban végeztek.

VÍZILABDA
Európa-bajnokság, döntő:
Szerbia-Magyarország 12-7 (3-1, 4-1, 2-4, 3-1)
A magyar csapat összeállítása: Nagy Viktor (Decker Attila) – Gór-Nagy Miklós, Madaras Norbert, Erdélyi Balázs 1, Vámos Márton 3, Hosnyánszky Norbert, Decker Ádám, Szivós Márton 1, Varga Dániel 1, Varga Dénes 1, Tóth Márton, Hárai Balázs
A szerb góldobók: Gocic 3, Mandic, Filipovic 2-2, Radjen, Prlainovic, D. Pietlovic, Aleksic, Cuk 1-1
 
Az Eb férfitornájának végeredménye: 1. Szerbia, 2. MAGYARORSZÁG, 3. Olaszország, 4. Montenegró, 5. Horvátország, 6. Görögország, 7. Spanyolország, 8. Románia, 9. Németország, 10. Franciaország, 11. Oroszország, 12. Grúzia