Vízilabda

Vízilabda Eb: Benedek szerint nem teher a hazai pálya

""

"Nagyon jól sikerült a felkészülésünk, úgy érzem. Az elmúlt hét hét egy felfelé ívelő pályát mutatott, hétről hétre jobban teljesítettünk, és a Világliga döntője után is tudtunk még javulni – nyilatkozta sajtótájékoztatón Benedek. – Készen állunk a spanyolok elleni mérkőzésre. Ahogyan már sokszor elmondtuk, bármennyire is készültünk a hazai közönség rajongására, ez hétfőn este ettől függetlenül is megcsap majd minket."

"Nem vagyunk hozzászokva 6 ezer ember szurkolásához. Nem gondolom viszont, hogy ez teher lenne, gyorsan alkalmazkodnak majd a srácok. A spanyolokkal a londoni olimpián találkoztunk utoljára, így valóban kevesebb a tapasztalatunk velük kapcsolatban, az új edző miatt is, de ez ugyanúgy igaz rájuk is. Szeretnénk megnyerni az első mérkőzésünket."