""

A vasárnapi, szentesi döntőben a hölgyeknél az UVSE és a tavalyi győztes sokáig fej fej mellett haladt, egyik sem tudott egytalálatnyinál nagyobb előnyre szert tenni. Végül a negyedik negyedben, 5-5-nél, bő három perccel a vége előtt Kisteleki Hanna akciógóljának köszönhetően diadalmaskodott az UVSE gárdája.

A férfi döntőben az újbudai csapat az elején ellépett két góllal, a második negyedben azonban fordítottak a Tisza-partiak (3-2). A harmadik játékrészben is tartotta a lépést az OSC a Szolnokkal, amely azonban 5-4 után a befejező nyolc percben – a kétszer is parádés gólt szerző olimpiai bajnok center, Kis Gábor révén – 7-4-es vezetésre tett szert, és innen már nem engedte ki kezéből a győzelmet. A Szolnok 1966, 1968 és 1985 után most negyedszer lett kupagyőztes.
 

VÍZILABDA
Theodora Magyar Kupa, döntő, Szentes
Női döntő:
UVSE-Centrál – Dunaújvárosi Főiskola 6-5 (2-2, 1-1, 2-1, 1-1)
Férfi döntő:
Szolnoki Dózsa-Közgép – A Híd-OSC-Újbuda 10-7 (1-2, 2-0, 2-2, 5-3)