Water Polo All Star Festival a Duna Arénában

Az augusztus 30-31-i rendezvényen újrajátsszák a 2000-es Magyarország-Oroszország olimpai döntőt.


Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a 2000-es nyári játékok előtt 24 éven át nem született magyar aranyérem vízilabdában, aztán az oroszok ellen aratott 13-6-os győzelemmel Magyarország újra a sportág nagyhatalmává vált. Tizenkilenc évvel az ikonikus győzelem után a csapat tagjai újra megmérkőznek egykori legnagyobb ellenfelükkel. Az "öregfiúk" a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság keretében megrendezett Masters-torna alkalmából hosszú kihagyás után Millennium Masters néven szálltak újra vízbe, s a közönség szeretetére, valamint a nagy érdeklődésre való tekintettel a csapat tagjai úgy döntöttek, hogy együtt maradnak és 2018-ban is medencébe ugrottak. Ezt a hagyományt követik az idén augusztusban is a Water Polo All Star Festivalon.
 
Fotó: Al Bello/Getty Images
 
"A tavalyi gála egynapos volt, az idei már kétnapos lesz, és több csapat száll majd vízbe, az utánpótlás korosztály képviselői mellett a női válogatottak is" - mondta Fetter Balázs főszervező. "Mindkét nap záróprogramja a Millennium Masters mérkőzése lesz, pénteken az orosz, majd szombaton a tavaly Európa-bajnok magyar masters-válogatott ellen" - jelentette ki Fetter, s hozzátette, távolabbi cél, hogy a sydneyi döntő újrajátszása után megrendezik az athéni és a pekingi olimpiai fináléjának "visszavágóját" is. 
"Kezdetben nem gondolkodtunk ennyire előre, de a 2017-es vb után nagyon belelkesedtünk" - mondta Kásás Tamás háromszoros olimpia bajnok vízilabdázó, aki örül annak, hogy augusztusban két napon is vízbe szállhatnak, s elárulta, hogy már túl vannak az első közös edzésen.
 
Fotó: Billy Stickland /Allsport via Getty Images
 
"Az a legszebb, hogy újra együtt vagyunk és játszhatunk, ráadásul a gyerekeink is láthatnak minket a medencében" - mondta Vári Attila kétszeres olimpiai bajnok, a magyar szövetség (MVLSZ) elnöke, majd hozzátette: "Van egy küldetésünk, és fontos, hogy lehetőséget teremtsünk a fiataloknak is, hogy színvonalas eseményen mutathassák meg magukat." Vári arról is beszélt, hogy egyre nehezebb megszervezni a közös edzéseket, de egyénileg mindenki készül az augusztusi eseményre.
 
Vári Attila gólja már 2000-ben is csodaszámba ment. Az évek elteltével ez a találat legendássá vált.
Videó: YouTube
 
Varga Tamás kétszeres olimpiai bajnok az utánpótlás korosztály mérkőzéseinek fontosságát emelte ki, hogy sok gyerek az ilyen programok hatására kezd el vízilabdázni.
A sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy a Millennium Masters két "újoncot" is avat Madaras Norbert kétszeres, és Varga Dániel egyszeres olimpiai bajnok személyében. 

Videók