Vízilabda: a szerb-amerikai-német trió jön a Volvo Kupára

Erős tornán mérheti majd fel aktuális formáját a világbajnok magyar férfi vízilabda-válogatott februárban, a hagyományos Volvo Kupára ugyanis a szerbek, az amerikaiak és a németek érkeznek Szolnokra.


Benedek Tibor szövetségi kapitány az M1 Ma Reggel című műsorában csütörtökön arról is beszélt, hogy a novemberben rajtoló világliga-szériával kezdődik meg a következő komoly feladatok sorozata.

A vl-mérkőzések a szakvezető szerint két célt szolgálnak, egyrészt lehetőséget teremtenek arra, hogy olyan játékosokat próbáljon ki téthelyzetben, akiket később már nem lenne alkalma, másrészt pedig az egész válogatott játéklehetőséghez jut.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte: jobb lett volna, ha nem hármas csoportba kerülnek a sorsolásnál, hanem négyesbe, mert akkor négy helyett hat mérkőzést játszhatnának, de a horvátok és a görögök elleni erőpróba így is hasznosnak ígérkezik.

A szövetségi kapitány nagyon jól sikerültnek minősítette a válogatottba meghívottak elmúlt napokban lezajlott martfűi "összetartását", melynek fontos része volt a junior válogatott elleni nyilvános edzőmérkőzés is.

Beszélt egyúttal arról a Merész Andrással, a női válogatott kapitányával és Horkai György utánpótlás-kapitánnyal közösen kidolgozott felmérő rendszerről is, amely képet ad a felnőtt, illetve utánpótlás korosztályú játékosok állapotáról.

A teszttel többek között a szárazföldi erő-állóképességet, gyorsaságot, a lábtempót, az úszást, a dobást mérik fel. Benedek reményét fejezte ki, hogy a rendszert a klubok is átveszik majd.

Videók