Megkezdte felkészülését a Märcz-legénység

Egyelőre csonka kerettel, de már együtt edz a magyar férfi vízilabda-válogatott.


Kedden a Margitszigeten megkezdte a felkészülést a tokiói olimpiára a magyar férfi vízilabda-válogatott.

A 19 fős bő keret egyelőre nem teljes, ugyanis a nyolc ferencvárosi játékos hiányzik, mivel a zöld-fehérek a Bajnokok Ligája csütörtökön kezdődő belgrádi nyolcas döntőjében érdekeltek.
Märcz Tamás, az Európa-bajnoki címvédő gárda szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta, így leginkább az harmadik héttel kezdődően végezhetnek teljes értékű munkát, majd Horvátországba utazik az együttes, ahol a házidákkal vívnak felkészülési mérkőzéseket.

A szakember elmondta, Magyarországon rendhagyó szezonon vannak túl a játékosok, akik a 16 csapatos bajnokságban sok mérkőzést játszottak, de véleménye szerint a keret tagjai nincsenek leterhelve, ráadásul a koronavírus-járvány időszaka után mindenki egyre jobb formába lendül.

A kerettel kapcsolatban a játékosként olimpiai bajnok tréner kijelentette, mindenkinek bizonyítani kell:

"Mindenki mutasson valamit, ami a válogatottban megfelel, persze vannak tapasztalt játékosaink, akik sok harcot megéltek már és bizonyítottak. Szeretném látni, hogy mindenki rendelkezik azzal a fizikai állapottal, attitűddel, hozzáállással, ami szükséges a sikerhez."

Märcz Tamás megjegyezte, ugyan a legtöbb országban a korábbiakhoz képest rendhagyó módon rendezték a bajnokságokat, ez azonban nem jelenti azt, hogy átrendeződött volna a tokiói olimpia mezőnye az erősorrendet tekintve: "Ugyan eltelt plusz egy év, amivel nem kalkuláltunk, de továbbra is ugyanaz a nyolc csapat esélyes az éremszerzésre, akik közül hatan a végső sikerre is pályázhatnak."

Az olimpiára 12 plusz 1 fő tartalék nevezhető majd.

A 19 fős olimpiai keret:

kapusok:Lévai Márton (OSC), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)
mezőnyjátékosok:Angyal Dániel (Szolnok), Burián Gergely (OSC), Erdélyi Balázs (OSC), Hárai Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztián (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Varga Dénes (FTC), Vámos Márton (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

A férfiválogatott olimpiai felkészülésnek programja

Június 1. - Edzések kezdete a Margitszigeten,
Június 10. - Csatlakoznak az FTC játékosai a válogatotthoz
Június 23-27. - Edzőtábor a horvátországi Sibenikben
Június 29. - Július 1. - Edzések a Margitszigeten
Július 2-4. - BENU Kupa, Margitsziget; ellenfelek: Oroszország, Horvátország, Spanyolország
Július 6-15. - Edzések a Margitszigeten
Július 16. - Indulás Japánba, Tochigibe; közös edzőtábor Spanyolországgal

Borítókép: vlv.hu

Videók