Märcz Tamás: Nem baj, hogy most egy kicsit mérgesek leszünk

Így értékelt a magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a görögök elleni vereséget követően.


Ahogy arról korábban beszámoltunk, a férfi vízilabda-válogatott 10-9-re kikapott a görög válogatottól, így vereséggel kezdte meg szereplését a tokiói olimpián. A mérkőzést követően a játékosok és a szövetségi kapitány is csalódottan nyilatkozott, az azonban mindannyian kiemelték tudják mit kell tenniük és eltökélten mennek tovább.

Manhercz Krisztián így összegzett:

„Mindenképp az emberelőny-kihasználás döntött a meccsen, 10 gólt kaptunk, abból 8-at emberelőnyből lőttek a görögök. Ilyen hátrányos játékkal nagyon nehéz bárki ellen is nyerni, főleg egy ilyen jó csapat ellen. Ebben mindenképpen fejlődnünk kell a következő napokban. Bízom benne, hogy ez egy időben jött pofon: egy olimpia mindig hosszú, nekünk is fejlődni kell már a következő mérkőzésre is. Megtapasztaltuk, hogy milyen a helyszín, a hangulat, igazából a bevonulásnál láttuk először az uszodát. Levonjuk a megfelelő következtetéseket, és megyünk tovább."

Pásztor Mátyás élete első olimpiai mérkőzését játszotta, így élte meg:

„Az előnyöket a görögök jobban fejezték be, mi viszont kapkodtunk fórban, ez volt a különbség. Plusz háromnál volt egy kis lélektan előnyünk, ha ott egy kicsit megfogjuk őket, akkor talán nem adunk esélyt utána a görögöknek. Így alakult, visszahozták a meccset. Nagyon sok előny-hátrány volt mindkét oldalon, ha ez lesz a bíráskodás, akkor ezt kell megszokni, és alkalmazkodni hozzá. Nagyon furcsa ez a COVID-olimpia, nincs néző, próbáltuk megszokni ezt a helyzetet, az otthoni bajnokságban is sokáig nézők nélkül játszottunk. De erre senki sincs felkészülve egy ilyen tornán, most meg kell szoknunk, mert ha nem így lesz, rossz szájízzel utazhatunk haza. De megszokjuk, messze még a vége."

Varga Dénes, csapatunk kapitánya szerint a negyeddöntőre kell élesíteni a formát, még ha ez a mostani vereség fájó is.

„Értelemszerűen egy vereség nem ideális kezdés egy olimpián, ennek ellenére az első számú célunk még mindig változatlan: továbbjutni a csoportból. Én úgy élesítem magamat és a csapatot is, hogy a negyeddöntőben játsszunk a legjobban, és ez továbbjutást eredményezhet az elődöntőbe és a döntőbe is."

A kérdésre, miszerint csapatkapitányként kezdeményez-e megbeszélést a mai mérkőzés után, így válaszolt:

„Nem voltak olyan nagy fegyelmezettségek, hogy ez feltétlenül indokolt legyen. Azt hiszem, hogy mindenkiben tudatosul, hogy a blokk mögé kapott sok gól egyéni hibák eredménye volt. Ez egy görög csapat ellen nem fér bele. A következő mérkőzésekre ezt a védekezést fel kell turbózni, át kell értékelni."

Nagy Viktor szerint az élet megy tovább, egyszerűen ki kell javítani a hibákat:

„Nagyon jól kezdtek a görögök, ismerjük is őket, igaz, rég játszottunk velük.Mindig is erősek voltak az emberelőnyös játékban, ezen a meccsen pedig sok fór volt. Nagy hiányérzet van bennem, saját részről is, a védekezésünk részéről is, nagyon sajnálom, hogy így alakult. De az élet megy tovább, megpróbáljuk kijavítani a mait, és arra fókuszálunk, hogy meccsről meccsre javuljunk, hiszen a negyeddöntő számít a legjobban."

A leginkább talán a remekül lövő Erdélyi Balázst viselte meg a vereség. Azt kérdeztük tőle, mi változott 5-2 után a leginkább:

„Én azt gondolom, hogy nem volt akkor a két csapat között három gól különbség a játék képe alapján. Rettenetesen bosszantó és frusztráló ez a helyzet, mert benne volt a meccsben a győzelem. Annak ellenére, hogy jobban lőtték az előnyöket a görögök, mi pedig támadásban sokszor impotensek voltunk. Előnyben rettenetesen lassan járt a labda, ezen felül a lövések sem voltak az igaziak, ez a kettő már túl sok volt. Arra azért nem számítottunk, hogy ennyire sok lesz a kiállítás, egy idő után elment az őrület irányába a szituáció, a centereknek semmit sem kellett csinálni, azonnal kapták a kiállítást. Ezt mi is a javunkra fordíthattuk volna, hiszen mi ugyanúgy megkaptuk az ítéleteket, csak nem éltünk velük. Ezen kell javítani."

Kétségbeesni viszont nem kell.

„Semmiképpen, viszont rettenetesen oda kell figyelni a folytatásban, egy pillanatra sem szabad lebecsülni egyik ellenfelünket sem, megnyugodni meg végképp nem szabad."
Balázsnak ezzel együtt jól ment a meccsen, de azt gondolja, nem fontos ez feltétlenül:

„Nem vigasztal, jobban örültem volna, ha kapura lövésem sincs, de nyerünk eggyel. Jó passzban vagyok, én is úgy érzem, jó formában érzem magam, de mit sem ér az egész, ha nem tudunk nyerni. Az egyéni mutatók soha nem számítanak."

Angyal Dániel sem tett le arról, hogy a csapat jó pozícióban zárja a csoportkört:

„Azt gondolom, akadozott a játékunk, főleg a támadások befejezésénél, ez volt a döntő, elöl pontatlanok voltunk. Számítottunk a fór-hátrány játékra, most a nemzetközi vízilabda nagyjából ezt jelenti. Ezért fontos, hogy az utolsó passzok emberelőnyben jól sikerüljenek, és a befejezéseknél meglegyen a fókusz. Nem szerettünk volna így kezdeni, de tudunk előrelépni. Építjük a játékunkat, szeretnénk minél előbb végezni ebben a csoportban. Kétségbeesni semmiképp sem kell."

S akkor jöjjön a szövetségi kapitány, Märcz Tamás összegzése:

„Nagyon jól indultunk ebbe a meccsbe, nagyon koncentráltak voltak a játékosok és úgy éreztem, hogy fel is voltunk pörögve. Ugyanakkor már 5-2-nél is voltak elpuskázott helyzeteink, amiknek a kihasználásával tovább lehetett volna növelni az előnyt. De ez nem egyszerű, hiszen egy nagyon jó görög csapat volt az ellenfelünk, amelyik ráadásul jól is játszott, szépen felépítette a meccs második felét. Sokkal jobban használták ki az emberelőnyöket, különösen a második félidőben. Naggyá tettük ugyanakkor a kapusukat, mert kívülről nézve a lövések nem jó ütemben érkeztek, nem voltak pontosak. Így együtt ez egy nagy ajándék volt a számukra, utat engedtünk nekik, pedig végig lehetett volna vinni azt a fonalat, amit korábban felvettünk. Nem könnyű ellenük, tudjuk, hogy soha nem adják fel, most pedig nagyon pontosan lőtték be a fórokat, amik egyébként nekünk is megvoltak. Négy negyedig hajtott a csapat, igyekezett mindent megtenni a sikerért vagy a végén a döntetlenért. Javulni kell, lassúnak éreztem a labdajáratást, akadozott a támadásvezetés, ezen javulni kell, és nem baj, hogy egy kicsit mérgesek leszünk a folytatásban a mostani vereség után."

Forrás: waterpolo.com

Borítókép: MTI/Kovács Tamás

Videók