Legyőzte az olaszokat a magyar női vízilabda-válogatott, kijutott Tokióba

Bíró Attila csapata 3 góllal győzte le a házigazdát a trieszi olimpiai selejtezőtorna elődöntőjében.


A magyar női vízilabda-válogatott a tokiói olimpiáért a házigazda olasz válogatott ellen szállt vízbe a trieszti olimpiai selejtezőn. 

Bíró Attila csapata álomszerűen kezdett, előbb Szilágyi majd Keszthelyi talált be amivel 3-0-ra vezetett a magyar csapat, amire csak egy olasz válasz érkezett. 45. másodperccel a vége előtt találtak be. 

Az első negyed végén két góllal vezetett a magyar csapat.  

A második negyedben Gurisatti talált be először aminek következtében már 4-1 volt az állás a mieink javára.

A mieink nagyszerűen védekeztek, két ötméterest is elhibáztak az olaszok, Illés Anna góljával már 5-1-re vezettünk. 

A játékrész közepén az olaszok is megérkeztek a mérkőzésbe, előbb Marietta, majd Bianconi talált be 3 perccel a negyed vége előtt. 

A harmadik negyedben kiegyenlített játék folyt, Vályi Vanda góljával 7-5 volt az állás a mieink javára.

Az olasz csapat ugyan feljött egy gólra, de előbb Szilágyi, majd Keszthelyi lőtt újabb gólt aminek következtében 3 gól volt a különbség a két csapat között. 

Fél perccel a negyed vége előtt Palnieri góljával két gólra jöttek fel a harmadik negyed végére. (9-7)

A záró negyed elején egy emberelőnyből Keszthelyi talált be az olaszok hálójába, amire kettős előnyből Marletta válaszolt. (10-8) 

4:36-tal a vége előtt Leimeter Dóra talált be emberelőnyből, amivel újra 3 gól volt a különbség. (11-8) 

A magyar válogatott tartotta a különbséget, amely a mérkőzés végéig kitartott.

A végeredmény Magyarország Olaszország 13-10. 

A magyar női vízilabda-válogatott a győzelmével kijutott Tokióba. 

Borítókép: 
 

Videók