Kiszakadt a gólzsák a magyarok meccsén

Gyönyörű találat lendítette át a holtponton mieinket.


Megszerezte első győzelmet a magyar válogatott a női vízilabda világliga nyolccsapatos szuperdöntőjében: Bíró Attila együttese a csütörtöki harmadik fordulóban gólzáporos mérkőzésen 16-14-re nyert a kanadaiak ellen, így harmadik lett a csoportjában és a pénteki negyeddöntőben 18.30-tól az Európa-bajnok hollandokkal találkozik.

 
A torna győztese - elsőként - indulási jogot szerez a jövő évi tokiói olimpiára.
    
A kapuban ezúttal Kasó Orsolya kapott lehetőséget. 
 
A magyar csapat Vályi Vanda megúszásból elért góljával szerzett vezetést. Gyorsan jött a válasz, Hayley Mckelvey lövése nyomán csúszott be a labda a magyar kapus hóna alatt. Gyöngyössy Anikó csavarásával újra a magyarok kerültek előnybe, de egy perccel a negyed vége előtt egyenlített az ellenfél. A szünet előtt azonban még Szücs Gabriella is betalált.
 
A második negyedet Keszthelyi Rita távoli gólja vezette fel, a tengerentúliak pedig ötméteresből felzárkóztak, majd egy ejtéssel egyenlítettek. A magyar kapitány a hátára vette a csapatot, még háromszor volt eredményes, de ezzel sem tudott ellépni a hazai együttes (7-7), sőt, egy kontra után már a vendégek vezettek. Gurisatti Gréta ötméterese után a kanadaiak a sokadik emberelőnyüket is gólra váltották, közvetlenül a nagyszünet előtt pedig kettővel elmentek (8-10).
 
A fordulás után Parkes Rebecca akcióból talált be, Gurisatti ejtése után pedig újra egyenlő volt az állás. A vezetést nem sikerült átvenni, de Monika Eggens góljára Vályi azonnal válaszolt. Az újabb kanadai találatot Gurisatti ötméterese követte (12-12), Szilágyi Dorottya lövésével pedig hosszú idő után ismét a magyaroknál volt az előny. A tengerentúliak jól találták meg a réseket a magyar blokkok között és egyenlítettek (13-13).
 
A záró negyed elején újra a kanadaiak kerültek előnybe, percekkel később viszont Keszthelyi egyenlített. Az újabb holtpontról, Szilágyi gyönyörű pattintásával a magyarok mozdultak el, Horváth Brigitta első gólja pedig ötven másodperccel a vége előtt eldöntötte az összecsapást.
 
"Fontos volt ez a mérkőzés, egy fokkal jobb volt, mint a tegnapi. Ugyanakkor nem lehetünk elégedettek, hiszen nem szabad ennyi gólt kapni, még ha az új szabályok miatt most több találat születik is" - értékelt Bíró Attila, aki szerint az állást abban a periódusban tudták megfordítani, amikor jöttek a blokkok, ezáltal Kasó Orsolya teljesítménye is feljavult a kapuban, a lefordulások pedig elkezdtek működni. - "A hollandok ellen még ennél is összeszedettebb védekezésre és sokkal jobb fórkihasználásra lesz szükség" - tette ugyanakkor hozzá.

Női világliga, szuperdöntő (Duna Aréna), csoportkör, 3. forduló:
B csoport:
Magyarország-Kanada 16-14 (3-2, 5-8, 5-3, 3-1)
gólszerzők: Keszthelyi 5, Gurisatti 3, Vályi, Szilágyi 2-2, Gyöngyössy, Szücs G., Parkes, Szilágyi 1-1, illetve Christmas 3, Mckelvey, McKee, Bekhazi, Wright, Lemay 2-2, Eggens 1

Korábban:
Egyesült Államok-Oroszország 12-7 (5-3, 2-0, 3-3, 2-1) 
 
A csoport végeredménye: 1. Egyesült Államok 9 pont, 2. Oroszország 5, 3. Magyarország 3, 4. Kanada 1
 
A csoport:
korábban:
Hollandia-Ausztrália 8-7 (2-3, 4-2, 2-1, 0-1)
később:
Kína-Olaszország 20.15
 
Fotó: MTI/Illyés Tibor

 

Videók