Későn ébredtek a magyarok, kikaptak az olimpiai címvédőtől

A magyar női vízilabda-válogatott az Egyesült Államok ellen ugrott medencébe.


Ötgólos vereséget szenvedett a magyar női vízilabda-válogatott az amerikai csapattól az első kaliforniai olimpiai felkészülési mérkőzésen.

Az ötkarikás címvédő hazaiak 14-9-re győztek úgy, hogy a találkozó második felét a magyarok nyerték 6-4-re. A találkozót az ESPN élőben közvetítette. A hazaiak lendületesen kezdtek, Mussalemann duplájára a negyedik percben válaszolt Keszthelyi Rita ötméteresből, de az amerikaiak az első negyedben erre még hárommal válaszoltak.

A második szakaszban sem álltak le a vendéglátók - a magyar szövetség oldalának tudósítása szerint -, 8-1-ig meg sem álltak, miközben a magyaroknak támadásban és védekezésben is akadtak gondjai. Aztán Antal passzából ismét Keszthelyi talált be, majd Leimeter lőtt ballal gólt, de erre újabb hazai találatok következtek, így a reklámszünet miatt tízperces nagyszünetben 10-3 volt az állás.

Fordulás után Vályi és Rybanska révén sikerült zárkózni, majd 12-5 után Garda is betalált. Ahogy telt az idő, felbátorodott a magyar csapat, ezzel együtt az amerikai együttes továbbra is magabiztosan vezetett.

Az utolsó szakasz 12-6-ról indult, Illés, Leimeter és Garda révén 3-0-s sorozattal indított Bíró Attila szövetségi kapitány csapata, de 12-9 után még két amerikai gól született.

A magyar válogatott a tokiói felkészülés második szakaszában két hétig edz Kaliforniában, közben pedig három mérkőzést játszik az amerikaiakkal. A második összecsapásra magyar idő szerint csütörtök hajnali 2 órától kerül sor Irvine-ban, a William Woolett uszodakomplexumban.

A magyar női válogatott a címvédő Egyesült Államok, valamint Oroszország, Kína és Japán csapatával szerepel egy csoportban az olimpián.

Felkészülési mérkőzés, Commerce (Kalifornia):
Egyesült Államok-Magyarország 14-9 (5-1, 5-2, 2-3, 2-3)

Egyesült Államok: Johnson - Musselman 1, Fattal 1, Steffens 1, A. Fischer 1, M. Fischer 3, Williams; csere: Sidemann, Hauschild, Haralabidis 3, Neushul, Gilchrtist 1, Raney 3
Magyarország: Magyari - Szilágyi, Vályi 1, Szücs, Parkes, Keszthelyi 2, Garda 2; csere: Antal, Illés 1, Leimeter 2, Gyöngyössy, Rybanska 1

A válogatott felkészülési programja:
május 21.-június 5. - edzőtábor, Egyesült Államok
június 7-13. - edzések Margitsziget
június 13-21. - világliga szuperdöntő, Athén
június 22.-július 8. - edzések Margitsziget
július 9-11. - SEAT Kupa, Margitsziget
július 14. - indulás a japán edzőtáborba
július 26. - rajt az olimpián Oroszország ellen

Borítókép: waterpolo.hu

Videók