Vízilabda

Férfi vízilabda BL – Először kapott ki az FTC

A magyar együttes az idényben mostanáig Európában egyedüliként volt hibátlan, mind a 33 eddigi meccsét megnyerte, a 34.-en szenvedte el első vereségét.

A két fél eleinte remekül védekezett, az első nyolc percben csupán egy-egy gól esett mindkét oldalon.

A második negyedben aztán rákapcsoltak a hazaiak, és megléptek, a szünetben 5-2-re vezettek.

A harmadik szakasz elején újított az FTC, felzárkózott 5-4-re, ám az Olimpiakosz ismét magára talált és háromra növelte előnyét a záró felvonásra.

A hazaiak ekkor is biztosan őrizték előnyüket, így pontszámban beérték az FTC-t, amely egy esetleges sikerrel már most bekerült volna a Final Fourba.

A görög csapatot erősítő Vámos Márton – aki korábban éppen az FTC-ben szerepelt – kétszer volt eredményes.

A csoportból az első két helyezett jut a négyes döntőbe, amelyet június 5. és 7. között rendeznek Máltán.

Bajnokok Ligája, negyeddöntős kör, 4. forduló:

Olimpiakosz (görög) – FTC-Telekom Waterpolo 10-8 (1-1, 4-1, 3-3, 2-3)

a magyar csapat gólszerzői: Mandic 2, Jansik, Varga D., Pohl, Argiropulosz, Di Somma, Fekete 1-1

(Borítókép: facebook/FTC Vízilabda)