Először lett bajnok az UVSE

Először lett magyar női vízilabdabajnok az UVSE, amely a rájátszásos döntő ötödik mérkőzésén legyőzte a címvédő Szentest, összesítésben 3-2-re nyerve a párharcot.


Női ob I, döntő, 5. mérkőzés:
UVSE-Szentes 10-7 (3-4, 3-1, 2-0, 2-2)
Gólszerzők: Kisteleki H. 4, Csabai 2, Sikter, Tóth, Szücs, Kuna 1-1, illetve Bujka 2, Kövér-Kiss, Van Der Sloot, Miskolczi, Kádár, Pócsi 1-1.

A párharc végeredménye: 3-2 az UVSE javára.

Az első mérkőzést büntetőkkel nyerte az Áts Bertalan irányította UVSE, a második összecsapáson hazai vízben négygólos, magabiztos győzelmet aratott a Tóth László igazgatta Szentes. A vasárnapi harmadik csata Budapesten sima fővárosi, a szerdai negyedik meccs könnyed szentesi sikert hozott.

Az ötödik összecsapáson a margitszigeti Hajós uszodában - a fedett 25-ös medence zsúfolt nézőtere előtt - a vendégek szereztek vezetést már az első támadásból, de gyorsan jött az egyenlítés is (1-1). A folytatásban hasonlóképpen "feleseltek" egymással a felek (2-2), majd harmadszor is a Szentes jutott előnyhöz - ismét csak átmenetileg (3-3). Az első szünetre azonban a címvédő 4-3-as vezetésénél vonulhattak el a csapatok. A második nyolc perc nyitányaként 4-4-re módosult a meccs, majd hamarosan 4-5-öt mutatott az eredményjelző. Utána viszont percekre "befagyott" az állás, sem itt, sem ott nem céloztak pontosan a lövők. Kivéve a válogatott egyik bombázóját, Szücs Gabriellát, aki távolról vette be a vendégek kapuját (5-5). Sőt a nagyszünet előtt a vezetés is átkerült a hazaiakhoz a duplázó Kisteleki Hanna jóvoltából (6-5). A harmadik játékrészt a végül négyszer eredményes Kisteleki újabb gólja vezette be, először alakult ki kéttalálatnyi differencia a két együttes között (7-5). A szentesiek számára innen nem volt visszaút. Az UVSE ebben a negyedben még egyszer, a befejező szakaszban pedig két ízben betalált (10-5), s végül biztosan, 10-7-re nyerte az összecsapást, ezzel pedig a 2014/15-ös szezon bajnoki aranyát.

Videók