Vízilabda

Drámai csatát követően Újpestre került a kupa

A Ferencváros-Újpest derbik és a kupadöntő rangjához méltó hangulatú és színvonalú összecsapást láthatott a zuglói Laky Károly Uszoda közönsége, a két csapat fej fej mellett haladt egymással.

A mérkőzés során először a zöld-fehéreknek sikerült kétgólos előnyt kidolgozniuk, ráadásul lélektanilag jó pillanatban, néhány másodperccel a harmadik negyed vége előtt lőtt Tóth-Csabai révén.

Az UVSE – amely kedden a Bajnokok Ligája-győztes Sabadelltől kapott ki az Európai Szuperkupáért rendezett mérkőzésen – remek védekezéssel, valamint Hajdu két találatának köszönhetően három és fél perccel a vége előtt ledolgozta hátrányát. Az FTC egy hosszabb gólcsendet megtörve került újra előnybe, megúszás után Vályi gyönyörű passzát Dömsödi centerből húzta be. A lilák másfél perccel a befejezés előtt előnyben támadhattak az egyenlítésért, de hiba csúszott az akcióba, a végén viszont még maradt idejük egy támadásra.

Magyari is előre úszott a kapuból, de végül Szegedi egy csodálatos ejtéssel egalizált egyetlen másodperccel a vége előtt.

Az ötméteresek során a tíz lövő közül csak Vályi hibázott az első párban, és a végén Szegedi döntött.

Borítókép: MTI/Koszticsák Szilárd