Benedek Tibor visszatér a kispadra

Benedek Tibor legutóbb a 2016-os olimpián ült kispadon, akkor a férfi válogatottat vezette az 5. helyig.


A következő szezontól a korábbi szövetségi kapitány Benedek Tibor lesz az UVSE férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője.

 
A klub honlapján szerdán megjelent interjúban Benedek úgy fogalmazott, hogy nem lesz radikális változás az együttes keretében, továbbra is a fiatalokra szeretnének építeni. A játékosként háromszoros olimpiai bajnok jelenleg az UVSE szakmai igazgatójaként tevékenykedik, a klub női csapata tavaly megnyerte a LEN Kupát.
 
"A felnőtt férfi csapat megerősítése kizárólag gazdasági kérdés, ebben az egyesület nem akar és nem is tud versenyezni, ezért azt tűztük ki célul, hogy az utánpótlás-nevelést helyezzük még inkább előtérbe, még azon az áron is, hogy esetleg a csapat akár egy-egy szezonra kieshet az első osztályból is" - mondta. A klub jelenleg az ob I alsóházának utolsó előtti helyén áll.
 

Videók