Egyéb sportok

Vizes vb: Cseh lemaradt a döntőről 100 pillangón

A délelőtt 52.40 mp-cel a 11. helyen elődöntőbe került Cseh futamában 52.18 mp-cel hatodikként ért célba, összesítésben azonban éppen lemaradt a fináléról, holtversenyben a kilencedik helyen végzett.

– Nem volt rossz, pláne, hogy az első ötvenen, úgy a táv kétharmadánál vizet nyeltem, bár annyira nem zavart meg, de kissé kiestem a ritmusból – nyilatkozta Cseh. – Meg aztán most úsztam először életemben versenyen 100 pillangót, úgyhogy ezért sem vagyok csalódott.

A táv országos rekordját 51.90-nel tartó Cseh 200 m pillangón sem jutott döntőbe Sanghajban, 200 vegyesen pedig bronzérmet szerzett.

MTI