A 16 között a spanyolokat biztosan legyőző magyarok a négy közé jutásért a németekkel csaptak össze, s nyertek, annak ellenére, hogy a mérkőzés közben már-már kilátástalan helyzetben is voltak.

Nagyon rosszul indult a meccs, ugyanis Iliász Max Hartungnak egyetlen tust sem tudott adni, Szilágyi pedig ezt követően 5-5-t ért el, majd Gémesi Csanád 5-2-es vereségével már 15-7-re vezetett az ellenfél.
Második asszójában Iliász összeszedte magát, s két tust faragott a hátrányból (14-20), Hartung azonban Gémesivel is elbánt (1-5), így Szilágyi 15-25-nél kezdte Wagner elleni minimérkőzését.

 Az olimpiai bajnok magyar aztán megváltoztatta a meccs menetét, 12-5-re verte riválisát, s háromra csökkentette a különbséget (27-30). Utána jött a Gémesi helyére becserélt Gáll, s ő is egészen kiváló vívással rukkolt elő, Iliász pedig már 35-33-as vezetésnél kezdhetett Wagner ellen. Ezt követően a németeknek már nem volt esélyük, Szilágyiék pedig 45-42-es sikerrel léptek a négy közé, ahol Ukrajna lesz az ellenfelük.

VÍVÁS
Vívó Eb:

férfi kard, csapat:
negyeddöntő:
Magyarország-Németország 45-42
Ukrajna-Oroszország 45-44
Olaszország-Franciaország 45-43
Románia-Grúzia 45-27

a 16 között:
Magyarország-Spanyolország 45-34