Nemzetközi labdarúgás

Visszavonult a topligák legidősebb mezőnyjátékosa

Visszavonul a topligák legidősebb mezőnyjátékosa, a 43 éves Vitorino Hilton Da Silva. 

Ezt klubja, a francia Montpellier jelentette be, ahol a brazil játékos legutóbbi 10 szezonját töltötte.

Hilton 2011-ben az Olympique Marseille együtteséből szerződött Montpellier-be.

A francia élvonalban 2004 óta, azaz 17 éve szerepel, a Bastia, a Lens, az OM és a Montpellier színeiben összesen 512 bajnokin lépett pályára és két bajnoki címet szerzett: 2010-ben a Marseille-jel, két évvel később pedig a Montpellier együttesével. Utóbbi csapat színeiben összesen 354 tétmérkőzésen lépett pályára tíz év alatt.

Döbbenetes, de Hilton 43 évesen még a nemrég véget ért idényben is alapember volt. Harminchárom alkalommal lépett pályára a Földközi-tenger partjának közelében fekvő város csapatában.

Mégis úgy döntött, nem hosszabbítja meg szerződését. Már csak azért sem, mert ősztől új edző, Olivier Dall’Oglio veszi át a Montpellier irányítását.

„Tudom, hogy ez életem utolsó szerződése, így hát igazán különleges pillanat ez számomra. Mindig is az volt az álmom, hogy 40 éves koromig játszhassak, és íme, lehetőségem adódott rá, hogy 43 évesen is magas szinten focizhassak
” – idézte még tavaly Hiltont a transfermarkt.de oldal.

A német oldal közlése szerint az 1977. október 13-án született Hilton a legidősebb mezőnyjátékos, aki ebben az évezredben pályára lépett az öt nagy bajnokság valamelyikében,  összesítve pedig a második a talján Marco Ballotta mögött, az olasz Lazio kapusaként 44 évesen is védett a Serie A-ban.

Borítókép: GettyImages