Egyéb sportok

Visszavonul az új-zélandiak legendás evezőse

Nem került be a tokiói olimpiai csapatba, ezért bejelentette visszavonulását Mahe Drysdale, az új-zélandiak legendás evezőse.

"A tündérmese nem úgy fejeződött be, hogy az ötödik olimpiámon megszereztem a negyedik érmemet" – fogalmazott a 42 éves Drysdale, aki férfi egypárban 2008-ban Pekingben harmadik, míg 2012-ben Londonban és 2016-ban Rióban első helyezett volt, ezen kívül a világbajnokságokon öt arany- és három ezüstérmet gyűjtött.
Drysdale Jordan Parryval szemben maradt alul az indulási jogért folyó csatában.

"Nem jutottam el Tokióba, ahol a terveim szerint befejeztem volna a pályafutásomat, de így is messzebb jutottam, mint ahogy azt az elmúlt tíz hónapban néha gondoltam"
– mondta. Hozzátette: csalódás, hogy nem sikerült kivívnia az olimpiai szereplést, ám a sportban nincsenek garanciák, mindenért meg kell harcolni.

Drysdale és a 2017-ben elhunyt Simon Dickie az a két új-zélandi evezős, akik háromszor állhattak dobogón olimpián.

Kereyn Smith, az Új-Zélandi Olimpiai Bizottság vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy Drysdale igazi vezére volt sportágának.

"Mahe megalkotta Új-Zéland történelmét, és egy generációt inspirált a kiemelkedő olimpiai teljesítményével. Hiányozni fog, és köszönetet mondunk neki a csodálatos örökségéért" – fogalmazott Smith.

Borítókép: Facebook.com/ Mahe Drysdale