Egyéb sportok

Visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszóklasszis

""

A 28 éves sportoló szalagszakadásból eredő, visszatérő csuklósérülése miatt döntötte el, hogy befejezi versenyzői pályafutását.

Trickett három olimpián, az athénin, a pekingin és a londonin vett részt, s a 4×100 méteres gyorsváltó tagjaként nyert két, valamint a 4×100-as vegyesstafétával begyűjtött egy aranya mellé szerzett egyet egyéniben is, mégpedig 2008-ban, a kínai fővárosban, ahol 100 méter pillangón is győzött.

Összesen hétszer állhatott dobogóra nyári játékokon, míg világbajnokságokon 15 érmet, közöttük nyolc aranyat érdemelt ki.

Trickett a jövőben a médiában tevékenykedik.