Olimpia 2016

Visszautasította a kritikát a NOB elnöke

""

Thomas Bach Rio de Janeiróban tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján egyúttal visszautasította a kritikákat, amelyek még nagyobb szigort, a teljes orosz olimpiai küldöttség kizárását szorgalmazták.

A NOB bő egy hete hozott határozata nyomán a kvótát szerzett 387 orosz sportoló közül mintegy 250 indulhat a pénteken rajtoló riói játékokon. A részvételhez az orosz versenyzők mindegyikének egyéni engedélyre van szüksége sportágának nemzetközi szövetségétől. A következő lépésben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) is ellenőrzi a nevezéseket, majd egy háromfős NOB-bizottság adhatja meg a zöld utat az érintetteknek.

Bach szerint a döntéssel jottányit sem csökkent a NOB reputációja a világban. Hozzátette ugyanakkor, hogy az államilag támogatott orosz doppingolási szisztéma ,,támadás az ötkarikás mozgalom egyetemes értékei ellen”.

A NOB elnöke a riói közbiztonságra vonatkozó kérdésre válaszolva leszögezte, hogy teljesen megbízik a brazil rendfenntartókban, a rendőrségben és a fegyveres erőkben. Derűlátó az esemény zökkenőmentes lebonyolítását illetően is. Bach szerint Brazília állja az olimpia jelentette kihívást és a versenyek rajtjára „minden együtt lesz.” – mondta.

Bach azt is bejelentette, hogy a riói játékok alatt 4500 vizelet- és 1000 vérmintát vesznek majd a doppingellenőrök.