Vinícius: meg fogják gondolni magukat, akik nem rám szavaztak az Aranylabda-gálán
A Real Madrid sztárja csapata Interkontinentális Kupa-győzelmét követően nyilatkozott a sajtónak.
A torna legjobbjának is megválasztott botrányhős brazilt természetesen az Aranylabdáról is kérdezték a riporterek.
„Soha nem hajtottam le a fejem. Az, hogy az emberek nem engem választottak a legjobbnak, nem változtatja meg a véleményemet” – mondta Vini Júnior, aki a Pachuca ellen 3-0 megnyert fináléban gólt és gólpasszt jegyzett.
„Továbbra is minden tőlem telhetőt meg fogok tenni a világ legjobb klubjáért” – tette hozzá Vinícius. A 24 éves támadó a FIFA éves díjátadó gálájáról azért nem távozott üres kézzel hiszen őt választották az ‘Év játékosának’.
A szélső ott folytatta, ahol az előző szezonban abbahagyta: húsz mérkőzésen 14 gólja és 7 asszisztja van.
„Azok, akik nem rám szavaztak, biztosan meg fogják gondolni magukat, hiszen továbbra is kőkeményen fogok dolgozni” – vélekedett a klasszis, aki mindenkit megnyugtatott Jude Bellinghammel kapcsolatban is.
Az angol középpályás hatalmas kötéssel a combján ünnepelt, Vini szerint azonban „nem komoly a problémája”.
A Real Madrid az Interkontinentális Kupa megnyerése után a Sevilla ellen zárja a naptári évet. Carlo Ancelotti együttese kis szerencsével akár téli bajnok is lehet, ám ehhez nyernie kell, a Barca-Atléti rangadón pedig döntetlen eredménynek kell születnie.