Nulla trófea, edzőváltás és bizonytalan jövő – a Real Madrid brazil sztárja üzenetet küldött a szurkolóknak és a csapattársaknak a rendkívül nehéz évet követően.
A blancók számára kifejezetten fájdalmasan alakult a 2025-ös év: a királyi gárda egyetlen sorozatban sem tudott győzni, miközben hazai fronton végig a Barcelona mögé szorult, a Bajnokok Ligájában az Arsenal állította meg, a klubvilágbajnokságon pedig a PSG ellen találtatott könnyűnek.
A kudarcok közvetve Carlo Ancelotti távozásához vezettek, ám az utód, Xabi Alonso érkezése sem hozott azonnali fordulatot.
A gyengébb eredmények több játékost reflektorfénybe helyeztek, közülük is Vinícius Júnior került a legtöbb kritika kereszttüzébe.
A brazil támadó azonban ennek ellenére optimistán tekint előre. Legalábbis erről árulkodik az utolsó nyilatkozata a Cadena SER beszámolója szerint.
„Ez a nap minden évben egyre különlegesebb, mert együtt lehetünk a sajátjainkkal. Tudjuk, hogy fejlődnünk kell, és hogy 2026-nak mindenképpen jobbnak kell lennie mindenki számára, de különösen a Real Madridnak” – kezdte „újévi fogadalmát” Vini.
„Folyamatosan tanulok ennél a klubnál, a szurkolókkal és az itt dolgozó emberektől. Tudjuk, hogy nem volt szép évünk, hiszen általában szinte mindent megnyerünk, de nincs kétségünk afelől, hogy vissza fogunk térni, mert a Real Madrid már csak ilyen, és pontosan tudjuk, hol vagyunk” – tette hozzá a brazil, akinek a 2026-os esztendő több szempontból is sorsdöntő lehet.
A támadó 2025-ben nem tudta tartósan hozni legjobb formáját, miközben szerződése 18 hónapon belül lejár, és egyelőre nincs megállapodás a hosszabbításról.
Amennyiben jövő nyárig nem történik előrelépés, a Real Madrid akár az eladás mellett is dönthet – különösen úgy, hogy Szaúd-Arábiából komoly érdeklődés mutatkozik iránta.