Egyéb sportok

Világossal kezd Rapport Richárd az elődöntőben

A sorsolás eredményeképpen Rapport Richárd kezdi világossal az elődöntőt Maxime Vachier-Lagrave ellen a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) Grand Prix-sorozatának második, belgrádi állomásán.

A magyar nagymester a keddi pihenőnapot követően a párharc első partijában szerda délután ül asztalhoz francia riválisával, aki hozzá hasonlóan veretlenül nyerte meg négyes csoportját a torna alapszakaszában.

A 25 éves Rapport a FIDE aktuális világranglistáján a 10. helyen áll 2762 Élő-ponttal, míg 31 esztendős ellenfele 2761 pontjával közvetlenül utána a 11. pozíciót foglalja el.

A felek korábban nyolc klasszikus játszmában mérték össze tudásukat, és a mérleg Vachier-Lagrave-nak kedvez, aki öt döntetlen mellett háromszor legyőzte Rapportot.

A belgrádi elődöntős párharc második mérkőzése csütörtökön lesz, ha döntetlenre állnak, pénteken rájátszás következik rövidített játékidejű partikkal.

A Grand Prix-sorozat három tornájából az elsőt Berlinben rendezték, s a belgrádi GP után ismét a német főváros lesz a házigazda március 21-től április 4-ig. A teljes, 24 fős mezőnyből mindenki csak kettőn szerepelhet. Rapport a februári, berlini nyitányon a harmadik helyet szerezte meg.

Összesítésben a GP-sorozat két legjobbja helyet kap a világbajnokjelöltek nyári tornáján, amelynek győztese kihívhatja a világbajnok norvég Magnus Carlsent. Minden egyes GP-viadal összdíjazása 150 ezer euró, a győztest 24 ezer euró illeti meg. A második hely 18 ezer eurót ér, a harmadik helyezett pedig 12 ezer euróra számíthat.

Borítókép: Facebook.com/ Rapport Richárd