Egyéb sportok

Világbajnok a magyar öttusa váltó, Overdose befejezi – A nap hírei

""

Lósport: Ahol kezdte, ott is fejezi be pályafutását az utóbbi évek legsikeresebb, magyar színekben versenyző lova. Overdose a Kincsem Parkban búcsúzik el a magyar közönségtől. Bővebben itt!

Kajak-kenu: Élőben lesznek láthatók és hallhatók a hétvégén Duisburgban sorra kerülő kajak-kenu világbajnokság döntői az M1-en és a Kossuth Rádióban, valamint a telesport.hu-n is. Bővebben itt!

Forma-1: A Belga Nagydíjat követően a McLaren 65 ponttal a világbajnokság ötödik helyén áll. A következő állomás a sebesség templomának is nevezett Monza lesz, ahol ismét alacsony aerodinamikai leszorító erőt biztosító csomaggal kell majd pályára gurulniuk a csapatoknak. Bővebben itt!

Labdarúgás: 26 éves korában tragikus hirtelenséggel elhunyt Kovács Zoltán a Budapest Honvéd és a Győri ETO egykori NB I-es játékosa. Bővebben itt!

NFL: A küzdelmeket Magyarországon közvetítő televíziós csatorna kijelölte, hogy az első fordulóban mely összecsapások kerülnek képernyőre, a Nemzeti Futball Liga 1. fordulójában. Bővebben itt!

Motorsport: Több mint három hónapja szenvedett súlyos balesetet a Tomracing Motorsport Team versenyzője, Kurucz Ferenc. Bővebben itt!

Jégkorong: Garantált a jövő hétfőn kezdődő jégkorong MOL Liga színvonalának emelkedéséhez, hogy olyan játékosok igazoltak a bajnokságba, mint például a szlovák válogatottal 2002-ben világbajnok Marek Uram vagy pedig a magyar nemzeti csapat alapembere, Ladányi Balázs, illetve a 225-szörös válogatott Horváth András. Bővebben itt!

Labdarúgás: A Hannover magyar légiósa a Schalke 04 elleni mérkőzésen szabálytalankodott piros lapot érően, a DFL három mérkőzésről tiltotta el. Bővebben itt!

Öttusa: Aranyérmet nyert a Demeter Bence, Kasza Róbert, Marosi Ádám összeállítású magyar férfi váltó kedden, a tajvani Kaohsziungban zajló öttusa-világbajnokság zárónapján. A staféta sikerével a magyar öttusasport 50. világbajnoki címét szerezte meg. Bővebben itt!

Labdarúgás: A fehérorosz Alekszej Kulbakov vezeti szeptember 10-én a Magyarország-Észtország labdarúgó világbajnoki selejtezőt. Bővebben itt!

Evezés: A kormányos nélküli kettesek között érdekelt Simon Béla, Juhász Adrián duó második lett keddi reményfutamában, ezzel bejutott a középdöntőbe a dél-koreai Csungdzsuban zajló, vasárnapig tartó evezős-vb-n. Bővebben itt!

Tenisz: A korábbi világelső, 2010-ben győztes Rafael Nadal rendkívül könnyed győzelemmel kezdett az amerikai nyílt teniszbajnokság hétfői nyitófordulójában. Bővebben itt!

A nap további fontos sporthírei, tudósítások, videók, érdekességek egy helyen itt – kattints!