Már a szezon kezdete előtt is meglehetősen kaotikus helyzetet teremtett az újoncok nevezése, ugyanis négy új alakulat jelezte indulási szándékát a 2010-es idényre, de végül csak háromnak sikerült – ha helyenként nagy nehézségek árán is- teljesítenie a feltételeket. Míg az amerikai USF1 fizetésképtelenség miatt kénytelen volt visszalépni – sokáig úgy tűnt, hogy a szerb Stefan GP-vel egyesülve mégis sikerülhet elérni a célt, de végül mégsem kerül sor a fúzióra-, addig az eredetileg Campos névre hallgató végül Hispaniaként induló spanyol alakulat gyakorlatilag tesztelés nélkül vágott neki az idei szezonnak.

A kialakult helyzet már az idénykezdet előtt megosztotta a csapatokat és a pilótákat.

A Ferrari például már a szezon előtt élesen kritizálta a Campost/Hispaniát, a USF1-t és a Stefan GP-t, a kialakult helyzetért pedig az FIA-t kiáltotta ki bűnösnek. A maranelloiak sajnálatukat fejezték ki a három gyári alakulat (BMW, Honda, Toyota) kivonulása miatt, de szerintük nem a kis csapatokkal való „mezőnyfeltöltés” lenne a megoldás a kialakult helyzetre. A Stefan GP-t sajtóközleményükben az alábbi módon jellemzik: „A szerb keselyű először pereskedik az FIA-val, majd a Toyota halálos ágyán összeszedték csontjait és most olyan emberekkel soraikban, akik az elmúlt időszak botrányaiban érintettek voltak, arra várnak, hogy a versenyből elsőként kieső helyébe lépjenek.” A USF1-t szintén kemény szavakkal illetve kifejtik, az istálló tulajdonképpen átverte alkalmazottjait azzal, hogy az utolsó pillanatig azt állították készek az indulásra. Az olasz alakulat megemlíti még a spanyol Hispania körül év elején kialakult zavaros tulajdonosi viszonyokat, valamint az autó utolsó pillanatban való bemutatását is.
A Kanadai Nagydíj után Luca di Montezemolo a Ferrari elnöke ismét kifakadt a versenyen történtekkel kapcsolatban. (Fernando Alonso a versenyen Karun Chandhok lekőrözése közben vesztett egy pozíciót Jenson Buttonnal szemben.) A maranellói márka elnöke az alábbiakat mondta: "Az olyan autóknak, amelyek a GP2-es szintet ütik meg, nincs helyük a Formula-1-ben, nekik vasárnap délelőtt van a versenyük."

Hasonló véleménnyel van a dologról a Red Bull is, amit Christian Horner csapatfőnök és Mark Webber fogalmazott meg. Előbbi értetlenségét fejezte ki azzal kapcsolatban, vajon hogyan történhet meg manapság olyan a F1-ben, hogy olyan csapat áll rajthoz, amely még csak hivatalos tesztköröket sem futott autójával. Az ausztrál pilóta egyenesen egy Tom és Jerry rajzfilmhez hasonlította a helyzetet, ugyanis nem csak a versenygépek nem köröztek még Formula 1-es aszfaltcsíkon, de ráadásként az azokat kormányzó pilóták is újoncok (utalva ezzel a Hispania-ra, amit Karun Chandhok és Bruno Senna terelgetett az év első felében). Webber további negatív tapasztalatokra tett szert a valenciai futamon, amikor egy féktávon hátulról nekiment a lotusos Heikki Kovalainennek, majd a levegőben megpördülve óriásit bukott.

Velük részben ellentétes véleményt képvisel a McLaren Mercedes. Jonathan Neale, a wokingiak menedzserigazgatója szerint ugyanis szükség van új csapatokra a száguldó cirkuszban. Érdekesség, hogy ők is a Ferrari által már említett három konstruktőr kivonulását hozzák fel érvként véleményük alátámasztására. Álláspontjuk szerint az F1-nek és a már meglévő istállóknak egyszerűen szükségük van új alakulatok érkezésére, ugyanis kevés csapattal nem lehetne megrendezni a viadalokat. Azonban Neale azt is kifejtette a vele készült interjúban, hogy reményei szerint ha hosszú időn át nem tudnak felzárkózni az újoncok a régiek tempójához, vagy túl veszélyes lesz a szereplésük, akkor az FIA meghozza a szükséges intézkedéseket. Az előbb elhangzottaknak némileg ellentmond a tavalyi világbajnok Jenson Button, aki szerint az új autók lassúságukkal főleg az időmérő edzésen jelentősen megnehezíthetik az élmenők dolgát.

A sebességkülönbségből adódó probléma a szezon előrehaladtával egyre többször okozott gondot és mind többen és többen követelték ennek orvoslását. Az FIA-nak lépnie kellett az ügyben, mert ugyan a Lotus mutatott némi javulást a szezon feléig (aztán ők is visszaestek), de a Hispania ugyanolyan lassú volt, mint év elején, a Virgin pedig tovább távolodott az élmezőnytől. Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke például nem is számít gyors javulásra ebben az ügyben, ugyanis kifejtette, véleménye szerint mindhárom jelenleg versenyző új csapatnak legalább egy-két évre lesz szüksége, hogy a középmezőny szintjéhez fel tudjanak nőni.

Egyre nagyobb nyomás nehezedett tehát a Nemzetközi Automobil-szövetségre, melynek eredményeként 2010. június 23-án újra bevezették az időmérő edzéseken alkalmazandó úgynevezett 107 százalékos szabályt. Ennek értelmében azok a pilóták, akik az időmérő edzés első etapjában lassabb kört futnak, mint a legjobb idő 107 százaléka, azok nem vehetnek részt a vasárnapi viadalon. Ez az intézkedés első hallásra ugyan jelentősnek tűnik, de jobban megnézve ritkán fordulna csak elő, hogy valaki nem állhatna rajthoz az időmérőn mutatott teljesítménye alapján. Ennek oka, hogy a sereghajtók is általában „csak” 4-5 másodperces hátrányt szednek össze az élmenőkhöz képest, ami még bőven belefér a 107 százalékba.

Augusztusban Bernie Ecclestone is megszólalt a témával kapcsolatban és a Daily Telegraphnak adott interjújában elmondta, hogy az újonc csapatok addig nem hálálták meg a beléjük fektetett pénzt és bizalmat. A nyilatkozatban egyértelműsítette, hogy a száguldó cirkusznak elég lenne 10 csapat is, továbbá a Lotus nagy név és őket nem szeretné elveszíteni. Ezekből következik, hogy a Formula-1 ura, aki addig kiállt az új csapatok mellett, most már nem búsulna, ha a Virgin, vagy a Hispania nem állna többet rajthoz.

A dolog érdekessége lehet, hogy a 2011-es idénnyel kapcsolatban már 13 csapatos mezőnyt emlegetnek és a jelenleg kiadó egy helyre négy jelentkező (Cypher, Stefan GP, Epsilon Euskadi és a Durango) is akad. Bármelyik alakulat is nyerné meg a pályázatot, az idei szezon tapasztalataiból kiindulva sokkal magasabb kritériumoknak kellene megfeleltetni a győztest ahhoz, hogy részt vehessen a viadalokon. További előrelépést jelenthetne, ha ismét engedélyezve lennének az idény közbeni tesztek, ugyanis nem minden fejlesztést élesben, a versenyen kellene kipróbálniuk a csapatoknak, és ezzel a megemelt tesztelési lehetőséggel élve talán a kis csapatok is hamarabb fel tudnának zárkózni a mezőnyhöz középső részéhez.

A kérdés tehát adott: Fejlődni tudnak az újoncok jövőre, vagy esetleg a jövőben jobb lenne egy kisebb létszámú (18-20 fős) mezőnnyel nekivágni az F1-es idényeknek?

 

F.T.