Magyar foci

Vígh László: 2016 végére készülhet el az új Nemzeti Stadion

""

A kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásáért felelős kormánybiztos a Magyar Labdarúgás Fórumán szerdán azt mondta, azért van szükség egy ilyen multifunkcionális arénára, mert az országnak nincs nemzeti stadionja, illetve a jelenlegi nem méltó a magyar sport helyzetéhez.

"Mindemellett le is vagyunk maradva, szomszédaink, Románia, Lengyelország, Ausztria sokkal jobban állnak a létesítmények tekintetében, illetve azért is szükség van erre a stadionra, mert meg kell teremteni annak a lehetőségét, hogy akár 50-60 ezer ember is megnézhesse például a válogatott mérkőzéseit" – tette hozzá Vígh László.

Az NSK főigazgatója azt mondta, erre a beruházásra úgy kell tekinteni, mint bármelyik másikra, a létesítmény megépítése pedig üzleti szempontból is lényeges, egy ilyen aréna ugyanis sok pénzt tud termelni.
Studniczky Ferenc, a magyar szövetség (MLSZ) versenybizottságának elnöke a szervezet stadionfejlesztési programjával kapcsolatban arról beszélt, hogy három ütemben szeretnék kivitelezni a létesítmények felújítását. Először a vízelvezetést, illetve a pályák fűtését akarják megoldani, majd a kiszolgáló helységeket hoznák rendbe, azután a stadionbiztonsággal kapcsolatos intézkedésekre kerülne a sor. Utóbbi kérdésben mindenképpen egyeztetni akarnak a szurkolókkal is.

A szekcióülés utolsó felszólalója, Havas István, az MLSZ könyvvizsgálója a nemzeti stadionnal kapcsolatban azt mondta, fontos tudni, hogy ha egy létesítmény jól van méretezve, akkor jelentős pénzt termel. Hozzátette, lényeges kérdés a fenntarthatóság, mert vannak olyan európai országok, ahol az adott válogatott a klubok stadionjaiban játszik, ezek azonban olyan arénák, amelyekben hétről hétre 60-70 ezer ember van kint. Mivel a magyar élvonalban kevés a néző, kell egy olyan stadion, amelyben a nemzeti együttes játszhat akár 65 ezer ember előtt is.