Magyar foci

Videoton: közlekedési katasztrófát okozott a csapat busza

""

A Videoton FC védője, a klubja honlapján vezetett blogjában írt az  első felkészülési mérkőzés tapasztalatairól: "Őszintén mondom, nem számítottam rá, hogy az első meccsen gólt fogok szerezni, de roppant boldog vagyok, hogy így sikerült. Amúgy sem volt nehéz beilleszkedni a csapatba, de ez persze még könnyebbé tette a dolgomat, és az is, hogy a kapitányunkkal, Sándor Gyurival vagyok egy szobában. Minden csapatnál van csapatkassza, amiből időnként a játékosok közös programokat szerveznek. Ebbe a bemutatkozómeccs után is szokás egy bizonyos összeget befizetni, most azonban már azzal viccelődnek a fiúk, hogy aki az első meccsén gólt lő, annak kétszer annyit kell befizetnie. Még ha komolyan is gondolnák, akkor is boldogan megtenném…"

Szekeres Adrián egy kissé komikus eseményről is beszámolt: "A szombati mérkőzést követően egyébként elég vicces szituációba keveredtünk. A helyi buszsofőrünk alig tudott kiállni a parkolóból, mintegy 10 percbe telt neki, közben pedig majdnem kidöntött egy kerítést, és majdnem betolatott a pálya szélén álló büfébe is. Aztán amikor végre sikerrel járt, akkor legalább 5 perces tapssal jutalmaztuk!"