Magyar foci

Videoton: francia edző válthatja Carrillót!

""
 
A Nemzeti Sport tényként közli, hogy az 53 éves Casoni lesz a Videoton következő trénere, aki játékosként a Cannes-ban, a Toulonban is szerepelt, majd 1990 és 1996 között az Olympique Marseille-t erősítette, amelynek színeiben 240-szer lépett pályára. Harmincszor szerepelt a francia válogatottban is.
 
Pályafutása után Marseille-ben kezdte edzői karrierjét, az utánpótlásban dolgozott, de Rolland Courbis vezetőedző távozása után átmenetileg átvette a felnőttcsapat irányítását. Ezután gyakorlatilag minden évben új csapatnál próbált szerencsét: a tunéziai Etoile du Sahel, a Cannes, a Stade Tunisien, majd az örmény válogatott következett.
 
A Bastiánál aztán megtalálta számításait, 2005-től 2009-ig irányította a csapatot. Ezután rövid afrikai kitérő, majd az Auxerre következett – 2012 decemberében nevezték ki, 2014 márciusában távozott.
 
Legutóbb a másodosztályú Valenciennes-nél dolgozott, a 2014–2015-ös szezont vele kezdte a csapat, de irányítása alatt a 18. és a 25. forduló között mindössze egy pontot szerzett, és a kiesőzónába esett vissza, így elküldték.
 
A sportnapilap szerint az is biztos, hogy Casoni hamarosan kétéves szerződést köt a fehérvári együttessel.
 
Carrillót sajtóhírek szerint egyébként a horvát bronzérmes Hajduk Split csábítja vezetőedzőnek, a fehérvárihoz képest mintegy másfélszeres fizetésért.