Magyar foci

Videoton: Floridában telel a csapat fiatal védője

""

A 23 éves játékos az MTK-tól érkezett Székesfehérvárra. A védő hét találkozón játszott ősszel a bajnokságban, míg az Európa Ligában egyszer léphetett pályára csereként.

A labdarúgó téli szünetről és a szabadságáról beszélt a klub honlapján: "Az edzések intenzitása hihetetlenül nagy, úgy érzem, nagyon sokat fejlődtem azóta, hogy a Vidihez kerültem. Bízom benne, hogy tavasszal is kapok bizonyítási lehetőséget Paulo Sousatól, és ezzel a lehetőséggel élni is tudok, hiszen a célom az, hogy idővel oszlopos tagja legyek a Vidinek. Most azonban a pihenésé lesz a főszerep. Két hetet fogok eltölteni Amerikában három barátommal együtt. Miamiban fogunk kikapcsolódni, valamint néhány NBA és NFL mérkőzésre is ellátogatunk majd. Annak ellenére, hogy a kedvenc NBA csapatom nem a Miami, hanem a Boston Celtics, azért természetesen nagyon várom már a mérkőzéseket. Miután hazajöttünk az USA-ból azonnal indulok Skóciába, ahol a barátnőm dolgozik, és együtt töltjük kint a karácsonyt és a szilvesztert is. Persze nem csak pihenéssel fog telni a december, hiszen Nachotól, az erőnléti edzőnktől igen komoly házi feladatot kaptunk, melyben rengeteg futás és erősítés szerepel."– mondta mosolyogva Szekeres Adrián.