Forma-1 / Motorsport

Videó: Webbert frusztrálja a csapatutasítás, Hill egyetért

Webber a második helyért versenyzett Vettellel két körrel a futam vége előtt, amikor azt az utasítást kapta a csapattól, hogy tartsa a távolságot.

– Egyáltalán nem örülök neki. Ha Fernandóval valami történik az utolsó körben, akkor a győzelemért harcoltam volna. Természetesen figyelmen kívül hagytam a csapatutasítást és a végsőkig küzdöttem.

Arra a kérdésre, hogy második számú versenyzőnek érzi-e magát ezek után, a következőt válaszolta:

– Nem igazán, inkább csak versenyeznék amíg csak lehet. Négy vagy öt körrel a vége előtt kaptam az első üzeneteket. Természetesen kellenek a pontok a csapatnak, de nekem ugyanannyira kellenek.

Christian Horner csapatfőnök nyugalomra int, tudja, hogy Mark Webber igazi csapatjátékos és továbbra sem kezeli második számú versenyzőként.

– Megértem, hogy Mark dühös, de nem akartunk rengeteg pontot kidobni az ablakon, miután valamelyikük a szalagkorlátnak csapódik, mert úgyis ez lett volna a vége. Marknak még megvan az esélye a vb-címre, de nem engedhetjük meg magunknak, hogy pontokat veszítsünk.

""

Horner hozzátette: – Mark továbbra is nyerhet versenyeket. Itt is pole pozícióból indulhatott és megvolt az esélye a győzelemre. Ma azzal fejeztük be a versenyt, hogy tovább növeltük Sebastian és a csapat előnyét a vb-címért folytatott csatában, Mark pedig a második helyre jött fel.

Vettel szerint semmi különös nem volt abban, ami történt.
– Próbáltam védeni a pozíciómat, Mark gyorsabb volt, próbált megelőzni, de én elöl tudtam maradni. Ha nem akarnék versenyezni, akkor elengedtem volna. A legutolsó dolog, amit csinálnál, az az, hogy keresztbeteszel a csapatodnak.

Damon Hill a brit versenyzők klubjának elnöke szerint is fura, ami történt.

– Ha arra kérték, hogy ne előzze meg, az elég komoly kérés egy versenyzővel szemben.