Videó: Szoboszlai védőként is megállja a helyét, nagy helyzetet tisztázott

A Newcastle elleni mérkőzésen Arne Slot jobb oldali védőként szavazott bizalmat Szoboszlai Dominiknak, aki úgy fest, ott is megállja a helyét.
A nyáron a Leverkusentől szerződtetett Jeremie Frimpongot a válogatott szünet végéig kénytelen nélkülözni Arne Slot, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Liverpool mestere. Így már a második fordulóban komoly gonddal kellett szembenéznie a holland menedzsernek, hogy kit nevezzen a jobb oldali védő szerepkörébe a Newcastle elleni meccsre, ugyanis a „helyettes” Conor Bradley épphogy visszatért sérüléséből, ám a kispadon már ott lehetett.
A Liverpool trénere pedig úgy döntött, hogy Szoboszlai Dominiknak szavaz bizalmat ezen a poszton. A magyar válogatott csapatkapitánya már a felkészülési időszakban is játszott ebben a pozícióban egy mérkőzés erejéig, így nem volt ismeretlen terep számára ez a helyzet.
A munkabírása és a gyorsasága pedig közismert a Premier League-ben, ezért is dönthetett így Arne Slot, nem pedig Curtis Jones mellett. A kezdő tizenegyben egyébiránt ott volt a védelem bal oldalán Kerkez Milos is.
A Newcastle a mérkőzés 16. percében közel járt a vezetés megszerzéséhez. Egy Kerkez mögé belőtt labdát Elanga futott be és próbálta középre tenni azt, ami nem is jött rosszul a centerként érkező Joelintonnak, de Szoboszlai épphogy bele tudott piszkálni. S így megzavarta a brazilt a gólszerzésben.
Íme az eset:
Szoboszlai with a vital defensive touch to keep Newcastle out
— Liverpool Zone (@LiverpoolZNE) August 25, 2025
A Liverpool végül drámai körülmények közepette 3-2-re nyerte meg a mérkőzést egy 100. percben szerzett győztes góllal. A találatot azt a Rio Ngumoah szerezte, aki élete első PL-meccsén lépett pályára, és mindösszesen 16 esztendős. A három pontot jelentő gól előtt Szoboszlai Dominik zseniálisan lépte át Szalah centerezését, hogy az így a fiatal csapattársig jusson.
16 éves játékosa 100. percben lőtt góljával nyert a Liverpool